Hamilton: Igenis jó hangjuk van az új V6-os turbóknak!

Hamilton: Igenis jó hangjuk van az új V6-os turbóknak!

Lewis Hamilton kiáll amellett, hogy az új 1,6 literes V6-os turbómotorok jól szólnak, de nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon más hangzás, mint amihez eddig hozzászokhattunk.

A V12-es és a V10-es erőforrások hangját szinte lehetetlen felülmúlni. Most azonban, hogy a V6-os turbómotorok messze halkabbak és kevésbé hangsúlyosak a vártnál, sokan visszasírják a V8-as aggregátokat.

Sebastian Vettel egészen egyszerűen jellemezte az új hangokat, míg Jenson Button szerint nem az ő dolguk megítélni ezeket a dolgokat. Lewis Hamilton a Mercedestől a következőket mondta a BBC-nek.

„Amikor elkezdtem a Forma-1-ben versenyezni még 2007-ben, az autók lassabbak voltak, és könnyebb volt őket vezetnünk. Később több lett a leszorító erő, a sebesség is nagyobb volt a kanyarokban. Most mindenki azt mondja, hogy ezek a versenyek könnyűek, és könnyű vezetni az autókat. Természetesen mindez relatív. Még mindig nagyon fittnek kell lenned ahhoz, hogy autóba ülj. Egy átlag ember elkészülne az erejével az autóban.”

„Nem szabad azt hinniük az embereknek, hogy fizikailag nem vagyunk a határon. Bármit is vezessünk, határon autózunk. Személy szerint mindig a határokat feszegettem, és mindent megtettem, ami emberileg lehetséges.”

„Ezzel együtt sok kritika éri az új motorokat a hangok miatt. A dolgok minden évben változnak. A V10-es motorok a 2000-es évek elején jobbak voltak, mint a V8-asok, melyeket 2006 és 2013 között használtunk. Ennek ellenére megszoktuk a V8-asokat, és most pedig a turbós erőforrásokkal lesz ez a helyzet. Még mindig jól szólnak ezek a motorok.”

„Amikor először látogattam ki egy F1-es versenyre, az első dolog amire felfigyeltem, az a hang volt. Vibrált a mellkasom. 11 éves voltam akkor és majdnem sírva fakadtam a füleim miatt és annyira izgatott voltam. Az emberek televízióban azonban nem tudják mindezt visszakapni, még akkor sem, ha a legjobb hangrendszerük van. Ez csak a pályán lehetséges.”

„Most már nem ez a helyzet a hangokat illetően, de a versenyek még mindig jók. Néhány ember azt mondja, hogy csak a leghangosabb autó miatt nézik a sportot, de a Forma-1 folyamatosan fejlődik, miközben a motorfejlesztések nagyszerűek, nagy erővel és kiváló üzemanyag-fogyasztással.”

„Hihetetlen, hogy azonos, vagy több teljesítményt kapunk a V6-osoktól, mint egy V8-astól, mely 30%-kal fogyaszt több üzemanyagot. Ez fantasztikus. És ez az új korszak segíti az autógyártást is. Az F1 mindig is a technikai határokat fogja feszegetni és ez az, amit ezekkel az új motorokkal csinálunk.”

Bernie Ecclestone, a Forma-1 mindenható ura, aki eddig nagyon kritikus volt a hangok miatt.

„Szörnyen hangzik a televízióban.” – mondta a brit milliárdos a Sky Sports kérdésére.

„Ennek ellenére mindez kicsivel hangosabb, mint gondoltuk. Jó lenne, ha ezen még egy kicsit tudnánk tekerni. Megkérdeztem a mérnököket, hogy mindez lehetséges-e, de sajnos nem. Az emberek azt mondták, hogy semmit sem hallani a pályán, de ez nem igaz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone , Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING