BRÉKING

Hamilton idén nem bízza Rosbergre a monacói időmérő végét!

Nico Rosberg tavalyi monacói húzása után idén Lewis Hamilton kezében a döntés, hogy milyen sorrendben kezdik majd meg az utolsó gyors körüket a pilóták a Mercedesnél.

A tavalyi Monacói Nagydíj időmérő edzésének a vége a mai napig nem tisztázott. Nico Rosberg futott először mért kört az időmérőn, 1:15.989-es idővel elméletben rögtön meg is szerezte az első rajtkockát. Azonban maradt még egy kör, amit Hamilton mögötte kezdett meg. A német az ötös kanyarnál elrontotta, kicsúszott a pályáról, és így előkerültek a sárga zászlók. Emiatt csapattársa, Lewis Hamilton már nem tudott gyors kört futni, és nem tudta megszerezni a pole pozíciót sem.

24 órával később Rosberg megnyerte a Monacói Nagydíjat – zsinórban másodszor – Hamilton pedig második lett.

Idén minden más lesz, mert a brit bajnok kezében a döntés, hogy elsőként vagy másodikként fut neki a gyorskörének az időmérőn.

„Nem úgy tekintek a dologra mint egy befejezetlen történet – az utóbbi két évben győzelemre esélyes autóval versenyzem.” – mondta Hamilton a Monacói Nagydíj előtt.

„Az első évben szenvedtem vele, de tavaly megvolt a tempóm, csak más dolgok nem jöttek össze számomra. Idén remélhetőleg más lesz a helyzet – harmadszorra már szerencsésnek kell lennem.”

„Idén én dönthetem el, hogy elsőként megyek-e ki az utolsó körömre, és biztosak lehetnek benne, hogy Rosberg előtt hajtok majd ki. Nem aggódom a tavalyi incidens miatt, csak azért utazom el a hétvégére, hogy nyerjek.” – majd Hamilton hozzátette – „Hosszú ideje nem nyertem már ott, szóval kemény dolgozom majd, hogy megtaláljam az egyensúlyt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/en_US/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Lotusnak múlt vasárnap eseménydús délutánja volt, de ők csak a pozitívumokkal foglalkoznak: Maldonado törött hátsó szárnnyal is gyors volt! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Friday, May 15, 2015

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Lotus a barcelonai káosz után úgy véli, hogy a Red Bull szintjén vannak
Következő cikk Alonso: 2020-ban már otthon üldögélek a kanapémon - és mikor lesz a spanyol háromszoros bajnok?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország