Hamilton hullámvasúton, Rosberg autója kilőtt, mint az ágyúgolyó: sok a teendő

Hamilton hullámvasúton, Rosberg autója kilőtt, mint az ágyúgolyó: sok a teendő

Lewis Hamilton futama korán véget ért a kihagyó henger miatt, míg csapattársa győzelemre vitte a W05-öt. A megbízhatóság még mindig aggodalommal tölti el a Mercedest, így Nico Rosberg sem teljesen nyugodt.

Hamilton nagy reményekkel várhatta a vasárnapi futamot, mivel pole-ból indult, favorit volt a Mercedes. Majd már a rajtnál látszott, rossz járatra váltott jegyet.

"Ez a hétvége egy kicsit olyan volt számomra, mint a hullámvasút"- kezdte Hamilton az értékelést. "Keményen kezdődött péntek reggel, majd délután fejlődtünk, remek eredmény szombaton, korai vég vasárnap. Pozitívum, hogy az autónak egyértelműen megvan a tempója, ahogy azt Nico is demonstrálta. Remek munkát végzett, és tényleg örülök a csapatnak, hogy egy autó célba ért, ráadásul a mezőny élén"- összegezte.

Hamilton már a formációs körben érezte, gond van, de a Mercedes akkor még nem szólt neki, mi a baj.

"Az erőforrással volt gond. Az egyik henger nem működött a motorban, így már a felvezető körön is öt hengerrel mentem. Észrevettem, hogy valami nincs rendben, és a rajt megerősítette ezt. Amikor ki akartam lőni, sokkal kevesebb erő volt benne, mint arra normális esetben számítasz, és az emberek egyszerűen csak elmentek mellettem. Kezdetben kint maradtam, mivel az autó még mindig ment, így azt gondoltam, talán meg tudjuk oldani. Végül az volt a helyes döntés, hogy kiálljunk. Kár érte, de ilyen a versenyzés."

Mint elmondta, nem kergette őrületbe az eset. "Elég nyugodt vagyok. Mindent megtettem, amit tudtam, a csapat szintén. Senki sem hibázott. Tanulni fogunk belőle, és jobb, hogy most történik, nem a szezon végén. Már azzal is sokat elértünk, hogy a rajtrácson vagyunk, versenyképesek vagyunk. Persze az kemény, hogy mindenki éjjel-nappal dolgozik a gyárban, majd egy kis hiba ennyibe kerül. De olykor így mennek a dolgok."

Korai lenne arról beszélni, hogy mindez mennyiben árt az esélyeinek a végelszámolásnál. "Túl korai lenne arról beszélni, mindez milyen hatással lesz, szóval pozitív maradok. Ez a szezon egy maraton, nem sprint, hosszú még az út. Vissza fogunk térni ebből, és már várom, hogy az egyik hazai versenyünkön tegyük ezt, Malajziában."

Rosberg számára sokkal jobban alakult a hétvége, mivel megnyerte a szezonnyitót, ami a negyedik diadala az F1-ben.

"Az autó úgy lőtt ki, mint egy ágyúgolyó; vagy mint egy Ezüst Nyíl, azt kellene mondanom! A mérnök, aki ezért felelős, remek munkát végzett, szóval köszönöm neki. Van pár apróság a rajtprocedúrában, ami más a tavalyi évhez képest, például az, ahogy végigmész a fokozatokon, de remek érzés volt."

Mint elmondta, nem volt végig gyaloggalopp a sztori. "A középső etap alatt furcsa helyzetbe kerültem. Szemcsésedtek az első abroncsok, és valahogy csökkent a hőmérséklet a gumikban. Kezdett kicsit nehézzé válni a helyzet, és azt gondoltam, be kell majd jönnöm. A csapat azt mondta, maradjak kint, mivel a szemcsésedés letisztult. Utána újra tudtam nyomni. Kicsit furcsa szakasz volt, de utána ismét rendben volt."

Vajon Hamilton kiesése aggodalommal tölti el a továbbiakat illetően? "Nem vagyok biztos abban, mi történt Lewis autójával, de az világos, hogy nem állunk 100 százalékon a megbízhatósággal. Van két hetünk a következő verseny előtt, és mindent azonosítani kell, amiben jobbak lehetünk. A teszteken még az utolsó napon is volt gondunk, és még a hét folyamán is változtattunk az autón, a futam előtt. Sok munka áll előttünk."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING