Hamilton hisz a fenntarthatóságban

Lewis Hamilton a hazai, silverstone-i futam előtt az angol The Sun magazinnak adott interjút, amiben a brit elmondta a véleményét a fenntarthatósággal kapcsolatban, illetve szó esett a Forma-1 jövőjéről is.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, 1st position, on the podium

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, 1st position, on the podium

Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton magabiztosan kezdte el a 2020-as szezont: három futamból kettőt megnyert, a legutóbbi fordulóban, a Hungaroringen senki sem tudta igazán megszorongatni, még a saját csapattársa, Valtteri Bottas sem.

A brit az idei szezonban teljesítményén kívül a feketék egyenlőségért küzdő mozgalom élharcosaként került a középpontba. A Mercedes támogatja bajnokát ebben, az Ezüst Nyilak az idei évre feketére festették át a W11-et.

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Alapvetően mindannyiunknak ki kell lépnünk a komfortzónából, ha változást akarunk elérni” – mondta Hamilton csapata megújult festésével kapcsolatban.

 

Az autósport és maga a Forma-1 is az elmúlt években egyre több lépést tesz a fenntarthatóság irányában. Hamilton a benzines autózás világában nőtt fel, és nagyon sokáig el sem tudta volna képzelni, hogy valaha is elektromos autót fog vezetni, de ez mára már változott.

„Jelenleg van egy elektromos EQC-m és egy szintén elektromos Smartom” – nyilatkozta a lapnak Hamilton. „Már csak ilyeneket vezetek, és egyszerűen imádom. Mindannyiunknak nyitottnak kell lennie, az összes autómat lecseréltem elektromosra, szeretem őket, ezzel is óvom a környezetet.”

„A fenntarthatóság a jövő. Ez az egyetlen útja annak, hogy megmentsük a bolygónkat. Ez az, amit az embereknek meg kell érteniük, és különösképpen a vállalatoknak, de mi egyéni szinten a saját háztartásunkban, a mindennapokban is tudunk tenni a környezetünk megóvásért.”

Mindegyik versenyzőnek megvannak a saját, bevált kikapcsolódási tevékenységei. Van, aki biciklizik, vagy főz, de van – főleg a fiatalabb generáció –, aki szimulátorozással tölti a szabadidejét. De mit csinál vajon egy hatszoros világbajnok, ha épp nem versenyez?

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, celebrates victory in parc ferme

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, celebrates victory in parc ferme

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

„Akkor tudok igazán kikapcsolódni, amikor csak lógatom a lábam, Roscoe pedig mellettem van. Csak nézzük a TV-t, vagy egy filmet némi édesség társaságában. Illetve amikor a családommal vagyok, nem is kell még csak beszélgetnünk sem, ha körülöttem vannak, az az igazi kikapcsolódás.”

A brit világbajnok a sportág jövőjével kapcsolatban elmondta, fontos cél, hogy a Forma-1 legyen sokkal nyitottabb és még támogatóbb az integráció kapcsán.

„Amikor a fiatal gyerekek függetlenül attól, hogy honnan származnak, nézik majd a versenyeket, azt kell hogy érezzék, hogy ők is el tudnak odáig jutni, mert van ott valaki, aki olyan, mint ők. Remélem, sokkal több nőt és sokszínűbb embereket fognak látni.”

A Mercedes egy érdekes részletet árult el a Ferrariról.


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo mindössze egy helyre volt a cipőből ivástól, és nem akarta móresre tanítani Grosjeant
Következő cikk Binotto egy nagyon fontos részletet árult el, amit jobb észben tartani a Ferrarit illetően

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország