Hamilton: „Hihetetlenül különleges ez a siker”

Lewis Hamiltonnak sikerült megszereznie az időmérőn az első helyet, így tehát ő rajtolhat majd holnap az élről a sprintfutamon. A hétszeres bajnokot rég hallhattuk ennyire boldognak, mint a mostani siker után, és a csapatát is komolyan dicsérte.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Nem megnevezett

Ez ugyanakkor a szokásosnál most kisebb előnyt jelenthet, hiszen holnap még érkezik a sprintkvalifikáció, amely a vasárnapi verseny rajtsorrendjéről dönt. Ettől függetlenül a Mercedes most erősebbnek tűnt a Red Bullnál, Hamilton pedig majd kiugrott a bőréből.

„Még a hangom is elment kicsikét. Annyira hálás vagyok, hogy ennyien eljöttek. Hiányoztatok tavaly, szóval csodás kijönni a silverstone-i futamra, és ennyi embert látni, érezni az energiát. Abban reménykedtem, hogy a csapat kiváló munkája, valamint a nézők energiája együttesen a csúcsra juttat majd minket. Szóval ez szerintem a rajongóknak köszönhető.”

Még több F1 hír:

Ugyan ez a pole most nem ér annyit, mint egy szokásos hétvégén, Hamilton igyekezett kihangsúlyozni, hogy neki mégis sokat ér, hogy le tudták győzni a riválisukat. „Fontos, mert már olyan rég volt, olyan rég tudtunk a közelébe kerülni ennek, tehát ez egy hihetetlenül különleges siker.”

„Mindezt pedig hazai pályán tudtuk elérni, ennél pedig nincs is jobb érzés. Ez ugyanakkor csak egy lépés volt előre, hiszen jön holnap a futam, amely igazán kemény lesz, de az autó szerintem megfelelő állapotban van.”

„A munka nagyja azonban még csak most jön, a következő két nap során, szóval remélem, hogy velem lesztek akkor is” – szólt ki újra a nézőknek a hétszeres bajnok, aki végig óriási támogatást kapott a brit tömegtől.

Verstappen nem volt elégedett az autójával

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: Furcsa érzés volt vezetni a kocsit…
Következő cikk Bottas: Abban egyeztünk meg, hogy megpróbálunk jó eredményt szerezni a csapatnak…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország