Hamilton hiába kritizál: a Mercedes csak őt akarta védeni
A Mercedes istállója ragaszkodik ahhoz, hogy az F1-es Japán Nagydíj során alkalmazott csapatutasításra csak azért volt szükség, hogy azzal is segítsék Lewis Hamilton versenyét, miközben a brit úgy érezte, „értelmetlen” dolgokat csinálnak.
A szuzukai viadal utolsó részében az egy kiálláson lévő George Russell ötödikként haladt, mögötte pedig Hamilton, majd a gyorsan közeledő Carlos Sainz érkezett. Ugyan Hamilton volt frissebb abroncsokon, a csapattól nem érkezett azonnal utasítás Russell felé, hogy álljon félre, ez viszont nem tetszett a hétszeres bajnoknak.
Némi idő után aztán megtörtént a helycsere, de a Mercedes arra kérte Hamiltont, hogy biztosítson Russellnek DRS-t, hogy könnyebben tudjon védekezni Sainz ellen. A rutinos britnek ez az ötlet sem tetszett, mert úgy érezte, sokkal jobb lett volna, ha hagyják őt elhúzni a tiszta levegőben. Frusztrációjának már a verseny alatt, de utána is hangot adott.
A csillagosok vezető mérnöke, Andrew Shovlin később azonban tisztázta, hogy a fókuszt náluk az jelentette, hogy Hamilton Sainz előtt maradjon, ellentmondva ezzel pilótájuk kritikáinak. „Elég nehéz a verseny közben pozícionálni az autókat. Amikor a helycsere mellett döntöttünk, az azért volt, mert láttuk, Carlos milyen gyorsan közeledik hátulról, és tudtuk, hogy Hamilton veszélyben lehet.”
„Talán jobban is sikerülhetett volna, de mi csak próbáltuk védeni Lewis pozícióját, mivel nála esélyesebb volt, hogy Carlos előtt végezzen.” A mercedeses pilóták már a futam első részében is kemény kerék a kerék elleni párharcot vívtak, de utána a csapat szétszedte a stratégiájukat.
Amikor megkérdezték Shovlintól, hogy ennek a csatának volt-e köze a későbbi taktikai döntéshez, ő így felelt: „Nem, nem igazán, mert mi csapatként a lehető legtöbb pontot akartuk gyűjteni a Ferrarihoz képest. Amint rájöttünk, hogy a McLaren elérhetetlen, a Ferrarira figyeltünk. Próbáltuk effektíven használni a két autót, hogy legyenek lehetőségeink.”
„Az egyiket végül el is kaptuk, ami fontos kármentés volt, hiszen mindketten előrébbről indultak.” Hamilton tehát hiába volt elégedetlen a választott stratégiával és csapatutasításokkal, a Mercedes szerint mindez nagy részben az ő érdekeit is szolgálta, és ennek köszönhetően csak minimális pontokat buktak a Ferrarival szemben.
Hamilton szerint már csak azért sem volt értelme a csapattársával vívnia, mert ő sokkal jobban áll a pontversenyben...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.