Hamilton hatodszorra állhat fel a dobogóra Amerikában

A jelenlegi rajtrácson egyértelműen Lewis Hamilton a legsikeresebb versenyző az Amerikai Nagydíjon.

Ez a hétvége akár sorsdöntő is lehet a bajnokság szempontjából. Az nem kérdés, hogy a csapatok címét ezúttal is a Mercedes fogja behúzni, ahogy talán az sem, hogy Hamilton négyszeres világbajnok lesz 2017-ben.

Négy futam azonban még hátravan a szezonból, de tény, kisebb csodára lenne szüksége a Ferrarinak, vagy minimum arra, hogy folyamatosan futamokat nyerjen. A brit számára jelen pillanatban két nullázás is beleférne a közel 60 pontos előnye miatt, miközben Sebastian Vettel nyer.

Ezen a hétvégén Amerikában, Austinban fog versenyezni a mezőny. Az amerikai versenyhétvégék során Hamilton eddig öt alkalommal ünnepelhetett a dobogón. A német riválisa ezt háromszor tehette meg, míg a másik Ferrarival Kimi Räikkönen csupán egyszer, de a „Jégember” esélyei nem a legjobbak a vasárnapot illetően, már csak amiatt sem, mert egyértelműen a társát kell támogatnia.

Fernando Alonso kétszer volt dobogós az államokban, akárcsak Felipe Massa és Daniel Ricciardo. Alonso és Massa normál körülmények között nem fog tudni felállnia pódiumra, addig a Red Bull ausztrál versenyzőjének minden esélye megvan, hiszen remek formát mutat, és az autója igencsak versenyképes lett a hajrára.

Még akinek van dobogója a mezőnyből, az Romain Grosjean, de a francia versenyzőnek talán még annyi esélye sem lenne, mint Alonsónak, vagy Massának. Rajtuk kívül a jelenlegi rajtrácsról senki nem állt dobogón az amerikai versenyhétvégék történetében.

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Egyesült Államok Nagydíj
Pálya Circuit of the Americas
Versenyzők Daniel Ricciardo , Felipe Massa , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Romain Grosjean , Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari , McLaren , Mercedes , Red Bull Racing , Williams , Haas F1 Team
Cikk típusa Motorsport.com hírek