Hamilton: hálás vagyok, hogy életben maradtam és nem tört el a gerincem

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a zandvoorti hétvége kezdetéig folyamatosan témát fog szolgáltatni Fernando Alonso és Lewis Hamilton spái incidense. Most a hétszeres világbajnok árult el újabb részleteket az ütközésről.

Lewis Hamilton, Mercedes, Angela Cullen

A számtalan rajtbüntetésnek köszönhetően remek rajtpozícióból várhatta a Belga Nagydíj kezdését a száguldó cirkusz két veteránja, Fernando Alonso a harmadik, Lewis Hamilton a negyedik rajtkockából vágott neki a futamnak.

A hétszeres világbajnok versenye nem tartott sokáig, miután a Les Combes felé haladva nem maradt elég hely mindkettőjük számára, így a Mercedes ráfutott az Alpine-ra, levegőbe emelkedett és földhöz csapódott.

Alonso a csapatrádión rendkívül frusztráltan úgy fogalmazott, Hamilton egy idióta, aki csak az élről indulva képes versenyezni, a brit pedig a futam után ismerte el hibáját, ám hozzátette, meglepi a spanyol reakciója.

Még több F1 hír:

Az indulatok azóta sem csillapodtak és természetesen mindenki állást foglal a balesettel kapcsolatban, amit egyébként a versenyirányítás versenybalesetként könyvelt el. Hamilton most elmondta, tisztában volt azzal, hogy a földet érésnél komoly károkat szedhet össze a W13-as.

„Amikor földhöz csapódtam, majdnem eltört a gerincem, szóval ez egy pokolian nagy ütés volt. Emlékszem, amikor a levegőbe emelkedte és visszanéztem a földre, azt vettem észre, hogy elég magasan vagyok“ - magyarázta a Mercedes versenyzője.

„Hálás vagyok, hogy még mindig élek és versenyezhetek, hallottam, hogy valami eltört a becsapódás következtében, de nyilván abban a pillanatban még reménykedsz, hogy tovább tudsz mennni, ám sajnos erre nem volt lehetőség“ - tette hozzá Hamilton.

Meglepő helyen folytathatja Mick Schumacher – német sajtó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Krack: Vettel még most is segít a 2023-as autó fejlesztésében
Következő cikk Szafnauer: nem sajnáljuk Alonso távozását

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország