Hamilton hálás lehet Bottasnak, a finn értékes pontokat lopott el

Lewis Hamilton nem éppen nyugodt pillanatokat élt meg a Török Nagydíj utolsó szakaszában, ugyanis csapatával harcolt annak érdekében, hogy kint maradhasson a pályán, melynek eredménye az lett, hogy csak az ötödik helyen végzett.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Steve Etherington / Motorsport Images

A Török Nagydíj ismét sok érdekes pillanatot tartogatott. Lewis Hamilton volt a fő beszédtéma utána. A brit pilóta egy kerékcsere miatt veszítette el a dobogós helyét és utána dühös volt csapatára. Az Auto, Motor und Sport szerint egy másik döntés jobb lett volna.

Bár Hamilton azon a véleményen volt, hogy nem volt szükség a bokszkiállásra, a gyakorlatban mégis másképp alakult, ugyanis a csapat kihívta. A Mercedes attól tartott, hogy a hétszeres világbajnok gumijai nem bírják végig és egy esetleges defekttel, vagy kieséssel nagyon sokat veszthettek volna a világbajnokság szempontjából.

Még több F1 hír:

Noha a futam során úgy tűnt, hogy Hamilton felháborodása jogos, amennyiben beigazolódik, hogy valóban nem bírták volna végig a gumik, akkor viszont a címvédő hibája miatt nem végeztek előrébb. „Ha Hamilton a 41. körben az első parancsra bejött volna, akkor biztos lett volna elég ideje megszerezni a negyedik helyet, talán még a dobogót is" - jegyzi meg a német szaklap.

 

Hamilton a 11. helyről vágott neki a futamnak, mivel motort cseréltek a Mercedesben. Ez azt jelentette, hogy elég nagy hátrányt kellett behoznia Max Verstappennel szemben. Bár a Mercedes végsebessége jóval nagyobb volt, mint a riválisé, Hamilton nem tudta megelőzni a hollandot.

Valtteri Bottas fontos szerepet játszott a verseny során. A finn maga mögött tartotta Verstappent, megakadályozva ezzel, hogy a holland újabb pontokat szerezzen. „Hamilton csapattársának, Bottasnak köszönheti, hogy Verstappen mindössze hat ponttal vezeti a világbajnokságot. A finn értékes métereket lopott el a hollandtól“ -állítják.

 Ferrari: Binotto Mexikóban és Brazíl Ferrari: Binotto Mexikóban és Brazíliában sem lesz ott 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: A technikai hibák nem befolyásolták a teljesítményünket
Következő cikk Andretti tényleg megveheti a Saubert? Vasseur nem foglal álláspontot!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország