Hamilton hálás Grosjeannak

Lewis Hamilton a Brit Nagydíj csütörtöki médianapján azt nyilatkozta, hálás amiatt, mert Romain Grosjean azt mondta, tévedett, amikor arra utalt, hogy a Forma-1-es versenyzőknek nem kell folytatniuk a térdelést a futamok előtt.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1

Mark Sutton / Motorsport Images

A Mercedes hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj után kifejezte a frusztrációját amiatt, mert a verseny előtt nem úgy álltak ki a versenyzők a rasszizmus elleni harcban, ahogy azt például az Osztrák Nagydíj előtt tették – ugyanis a verseny előtti gesztusnál sok versenyző már nem térdelt le, míg más pilóták későn érkeztek meg.

Hamilton akkor azt mondta, hogy a Grand Prix Versenyzők Szövetségének igazgatója, Romain Grosjean úgy gondolja, hogy elég volt az Osztrák Nagydíj előtt kifejezniük a támogatásukat a témában, és mást már nem kell tenniük.

Grosjean viszont az e heti Brit Nagydíj előtt elárulta, 45 percen keresztül beszélgetett Hamiltonnal egy telefonhívás során, amely alatt elmondása szerint sikerült tisztázniuk a dolgokat, sőt a francia azt is hozzátette, hogy valószínűleg rosszul tette, hogy ezt mondta.

Még több F1 hír:

Amikor a silverstone-i sajtótájékoztatón megkérdezték Hamiltont Grosjean szavairól, a brit azt válaszolta, hogy hálás a francia versenyzőnek:

„Nem voltam tisztában azzal, hogy Romain ezt mondta a sajtótájékoztatón, de engem már a beszélgetésünk során lenyűgözött azzal, hogy milyen hozzáállást tanúsított. Már a legutóbbi verseny előtt megkeresett, ezért felhívtam őt, és nagyon jót beszélgettünk.”

„Szerintem a beszélgetés mindkettőnk számára meglehetősen informatív volt. Megtudtuk azt, hogy valójában talán több közös dolog van bennünk, mint amit előzetesen gondoltunk. Az pedig egyértelmű, hogy ő egy törődő ember.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Ezért volt furcsa hallani, hogy mit mondott korábban. De nem könnyű beismerni, hogy tévedtél – ez pedig egy kiváló első lépés. De az a helyzet, hogy amikor letettem a telefont, tudtam, hogy egy oldalon állunk, hogy egy közös célért dolgozunk. Tehát nagyon hálás vagyok Romainnek.”

„És ezt kell tennünk mindnyájunknak: nyitott elmével kell járnunk, nem szabad falakat építenünk magunk köré, nem szabad védekezőnek lennünk, és el kell ismernünk, hogy van ilyen probléma. De nyilvánvalóan néha kulcsfontosságú az első lépés, így tudunk együtt dolgozni azon, hogy jobbá tegyük a dolgot.”

Hamilton elmondta, meddig maradna az F1-ben…


Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

Előző cikk Nagyon bizarr szájmaszkot választott a Brit Nagydíjra Charles Leclerc
Következő cikk Hamilton autójában fontos alkatrészt cseréltek ki - ez az utolsó, amit büntetés nélkül használhat

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország