Hamilton: „Halálom napjáig a Mercedesnél maradok”

Lewis Hamilton nem tudja elképzelni, hogy valaha is elhagyja a Mercedest. A hétszeres világbajnok szerint haláláig hű marad a német márkához.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Alessio Morgese

Lewis Hamilton 37 évével az egyik legidősebb pilóta a paddockban, ezért minden évben felmerül a kérdés, hogy itt az ideje-e visszavonulnia. Maga a brit egyáltalán nem aggódik emiatt, továbbra is a legjobbat akarja kihozni magából, versenyképes akar lenni, és végre megnyerni azt a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címet.

„Évek óta járunk körbe-körbe, fel-alá a visszavonulásról és a befejezésről szóló történetekkel. Ami engem illet, egészségesebbnek érzem magam, mint valaha, mivel sokat koncentrálok erre - fittnek érzem magam. Szeretem, amit csinálok, és nem tervezem, hogy egyhamar abbahagyom” - mondta a Mercedes versenyzője a Formula1.com-nak nyilatkozva.

Még több F1 hír:

Hamilton 2007-ben kezdte pályafutását, és Fernando Alonsóval és Kimi Raikkönennel ellentétben neki nem volt kihagyása. A csapatokat sem nagyon váltogatta, hiszen F1-es pályafutását a McLaren-Mercedesnél kezdte, majd 2013-ban igazolt a Mercedes gyári csapatához. Úgy tűnik, ez utóbbi csapatot nem akarja elhagyni soha.

„Mindig is az volt a célom, hogy a Mercedesnél legyek. Szeretem, hogy ilyen hosszú a partnerségünk. Úgy érzem, hogy sok igazán pozitív dologba kezdünk, nemcsak a sportban, hanem azon kívül is. Azt hiszem, halálom napjáig a Mercedesnél maradok. Úgy érzem, hogy még jó ideig versenyezhetek, szóval ebbe az irányba fogom magam terelni” - zárta Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1: „A Las Vegas-i Nagydíj egy új szintre fogja emelni az F1-es versenyhétvégéket”
Következő cikk Velük tölti szabadságát Lewis Hamilton – kép!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország