Hamilton: ha a szabálysértésekért csak ejnyebejnye jár, akkor nem is kell költségvetési plafon

A hétszeres világbajnok az Amerikai Nagydíj médianapján reagált arra, hogy az FIA szerint a Red Bull átlépte a 2021-es költségvetési sapkát. A brit szerint ha a kisebb szabálysértésért csak dorgálás jár, akkor minden csapat túlköltekezné magát.

Sir Lewis Hamilton, Mercedes AMG Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az FIA múlt hétfőn küldte meg a csapatoknak azt a tanúsítványt, amely igazolja, hogy betartották a 2021-es szezonra vonatkozó költségvetési szabályokat. A vizsgálatból azonban kiderült, hogy a Red Bull és az Aston Martin, korábban pedig a Williams sem tett eleget az előírásoknak.

A Milton Keynes-i alakulat ugyanakkor az egyetlen, amely a beérkező dokumentumok szerint meghaladta a 145 millió dollárban meghatározott költségvetési limitet, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy az FIA milyen szankcióval sújtja a csapatot.

Bár a Red Bull határozottan tagadja, hogy többet költött volna a kelleténél, megkezdte a tárgyalásokat az irányító testülettel az üggyel kapcsolatos további lépésekről és a jogsértési megállapodás elfogadásáról, ami enyhébb büntetést vonhat maga után.

Még több F1 hír:

A riválisok viszont úgy vélik, hogy egy kisebb mértékű extra kiadás is komoly versenyelőnyhöz juttathatta az energiaitalosokat, pedig a tavalyi idény szó szerint az utolsó verseny utolsó körében dőlt el Lewis Hamilton és Max Verstappen között.

A hétszeres világbajnok Austinban szólalt meg először a Red Bull költségvetési ügyével kapcsolatban. A brit elmondta, elgondolkodott azon, hogy az esetleges szankciók mit vonhatnak maguk után, hiszen egyelőre minden csak feltételezés, mi történhet és mi nem történhet meg.

Hamilton hangsúlyozta, az FIA-nak hitelt kell adnia a költségvetési sapka intézményének, hogy megvédje a saját és az egész Forma-1 integritását.

„A sportágnak tennie kell valamit az ügyben, különben ha lazán kezelik a szabályokat, akkor az összes csapat meg fogja szegni a költségvetési plafont. Ha valaki több millióval többet költ a meghatározottnál és csak egy ejnyebejnyét kap, az nem tesz jót a sportnak. Ebben az esetben mindegy volna, ha nem is lenne költségvetési sapka“ - vélekedett a Mercedes versenyzője.

Hamilton elmondta, bízik benne, hogy az FIA elnöke, Mohammed Ben Szulajem - akivel egyébként elmondása szerint jó viszonyt ápol - a megfelelő döntést hozza majd meg az ügyben.

 

„Hinnem kell ebben. Természetesen meg akarom adni a bizalmat a Red Bullnak, egyébként pedig csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem. Amit tettek, megtörtént“ - fűzte hozzá a hétszeres világbajnok.

A brit egyetért jó néhány versenytársával abban, hogy az F1 vezetőinek az átláthatóságra kell törekedniük és hűnek kell maradniuk a sport értékeihez. „Azt hiszem, ez egy zavaros időszak lehet a rajongók számára, márpedig ez az egész nélkülük semmit sem ér. Azt hiszem ezért is fontos, hogy ragaszkodjunk a szabályainkhoz és az értékeinkhez“ - zárta Hamilton.

„Ha ez megtörténik, Hamilton aligha marad a Mercedesnél”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull megkezdte a tárgyalásokat az FIA-val, elismerhetik bűnösségüket
Következő cikk Bottas: pontot kell szereznünk, ha meg akarjuk tartani a hatodik helyet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország