Hamilton simán győzött a Spanyol Nagydíjon, Verstappen választotta szét a két Mercedest!

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton magabiztos győzelmével zárult a Spanyol Nagydíj, míg Max Verstappen be tudott furakodni a két Mercedes közé. A futam egyetlen kiesője Charles Leclerc volt a barcelonai versenyen.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, arrives in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Barcelonában csapott össze egymással a Forma-1 mezőnye, amely a szezon hatodik versenye volt. A futamot Lewis Hamilton várhatta az élről, mögüle pedig Bottas, Verstappen, Perez, Stroll és Albon következett. Leclerc a 9., Vettel a 11. pozícióból várhatta a lámpák kialvását, Räikkönen pedig szombaton a 14. lett az Alfa Romeóval.

A rajtnál Hamilton meg tudta tartani az első helyet, Bottas viszont egészen a negyedik helyig esett vissza. Verstappen a második, Stroll a harmadik helyre jött fel, a top-10 további sorrendje pedig Perez, Albon, Sainz, Gasly, Leclerc, Norris volt.

Bottas pár kör próbálkozás után aztán meg tudta előzni Strollt, ezzel feljött a harmadik pozícióba, bő két másodpercre Verstappentől. A pályán ekkor Bottas volt a leggyorsabb, aki körönként néhány tizedet hozott Hamiltonon és Verstappenen.

A 10. kör környékén Hamilton valamivel jobban rákapcsolt, és 3 másodpercesre növelte az előnyét, miközben Bottas stabilan 2 másodpercre követte a Red Bull hollandját. A verseny leggyorsabb köre is Hamilton neve mellett volt ekkor.

Még több F1 hír:

Albon a hatodik helyről állt ki a bokszba a 18. körben, és a kemény keveréket tette fel. Verstappen hátránya eközben már 5,5 másodperces volt, Bottas pedig továbbra is 2-2,5 másodpercre volt tőle. A Racing Pointok lassan egy kiállásnyi hátrányba kerültek a top-3-hoz képest.

A 20. körben Ocon és Räikkönen csatáját nézhettük meg: a finn keményen védekezett, de nem tudta maga mögött tartani a Renault pilótáját, majd Albon is megelőzte Räikkönent. Verstappen nagyon elkezdett szenvedni a gumikkal, így Bottas már csak 1,5 másodpercre volt tőle, Hamilton pedig 8,5 másodperces előnyt épített ki.

A 22. körben aztán bejött Verstappen a közepes keverékért, és pont a két Racing Point elé jött vissza az 1,9 másodperces bokszkiállásával. Verstappen két lila szektorral kezdett a kiállását követően. A 24. körben bejött a két Mercedes, az állás pedig ugyanaz lett, mint a kiállások előtt: Hamilton, Verstappen, Bottas.

A verseny felénél a két Racing Point, Stroll és Perez csatázott az ötödik pozícióért, míg Ricciardo úgy állt a negyedik helyen, hogy még nem járt kint a bokszban. Sainz a hetedik, a kiállást ekkor még nem teljesítő Ocon a nyolcadik, Albon a kilencedik, Gasly pedig a tizedik helyen állt, majd Albon megelőzte Ocont.

The cars of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16 in parc ferme

The cars of Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16 in parc ferme

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Miután mindenki teljesítette az első kiállását, a top-10 sorrendje Hamilton, Verstappen, Bottas, Stroll, Perez, Sainz, Albon, Gasly, Norris, Kvjat volt. Leclerc pedig megpördült, nem sokkal később továbbment, de azt mondta rádión, hogy valami nagyon furcsa, és kijön a bokszba - ezzel az utolsó helyre esett vissza.

Pár körrel később be is állt a bokszba Leclerc, így ő volt a futam első kiesője - később a Ferrari megerősítette, hogy elektronikai hiba miatt kellett feladnia a versenyt a monacói pilótának.

A 42. körben Verstappen újra kiállt, és ezúttal is közepes gumikat kapott. Bottas keményen hajtott, hogy a második helyre álljon vissza a kiállása után, és megfutotta a leggyorsabb kört. Bottas a 49. körben jött ki, bő 7 másodpercre követte Verstappent.

Az 51. körben Hamilton is kijött egy szett közepes gumiért, és 10 másodperces előnnyel állt vissza az élre. Az állás 15 körrel a futam leintése előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez, Vettel, Stroll, Sainz, Albon, Gasly, Norris volt a pontszerző helyeken.

Az 54. körben jött az üzenet, hogy 5 másodperces büntetést osztottak ki Pereznek, amiért figyelmen kívül hagyta a kék zászlót.

Rizikós stratégiára szavazott Vettellel a Ferrari: egy ideig az ötödik helyen állt a négyszeres világbajnok, akit aztán kint hagytak a pályán. A verseny vége felé Stroll és Sainz is megelőzte a németet. Így 7 körrel a futam vége előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez (+5 másodperc), Stroll, Sainz, Vettel, Albon, Gasly, Norris volt az állás.

A futam utolsó köreiben már nem változott a pontszerzők sorrendje, tehát Hamilton győzött Verstappen és Bottas előtt, Perez az 5 másodperces büntetésével Stroll mögé csúszott vissza, Sainz hatodik, Vettel hetedik, Albon nyolcadik, Gasly kilencedik, Norris tizedik lett. A verseny leggyorsabb körét Bottas futotta meg.

Részletes eredmények hamarosan...

Négy új futam bejelentésére készülhet az F1...


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: FUTAM - Spanyol Nagydíj 2020 (LIVE)
Következő cikk Hamilton egy újabb lépéssel közelebb Schumacher rekordjaihoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország