BRÉKING

Hamilton gyorsan elfelejti majd a harmadik címét!

Mario Andretti úgy véli, hogy Lewis Hamilton harmadik bajnoki címe nem marad elég emlékezetes, mert a britnek nem kellett komoly kihívással megküzdenie 2015-ben.

Azt még mindig nem tudjuk, hogy lesz-e Amerikai Nagydíj a hétvégén Austinban, ugyanis olyan heves esőzések vannak a pálya felett, hogy egyelőre még a nézők és a pályabírók sem léphetnek be a nézőtérre biztonsági okokból. Ha azonban lesz verseny, akkor Hamiltont a hétvégén harmadszor is bajnokká avathatjuk. És ha erre Austinban nem kerül sor, akkor majd Mexikóban – hiszen Hamilton nagyon dominánsan teljesít idén.

Mario Andretti, 1978 világbajnoka úgy véli, hogy ez az elképesztő dominancia Hamilton címét kevésbé teszi emlékezetessé. „Mindenki küzdelmet akar látni a győzelemért. A nézők és a versenyzők is. Biztos vagyok benne, hogy maga Lewis Hamilton sem az idei címét tartja a legjelentősebbnek. Gyorsan elfelejti majd.” – mondta Andretti a Welt-nek – „Ha tényleg keményen meg kell küzdenie érte, és vannak kudarcok is a szezon folyamán, és ennek ellenére a végén nyerni tud – az az igazi értelemben vett győzelem.”

Hamilton dominanciája főleg a Mercedesnek köszönhető, nem feltétlenül a britnek: „Most egy olyan versenysorozatot látunk, ahol nagyon sokat számít a technika és a versenyzők sokkal ritkábban jelentenek különbséget. Ez azt jelenti, hogy már sokkal korábban sejteni lehetett, hogy Hamilton lesz az idei világbajnok. Biztos vagyok benne, hogy Ő maga is nagyobb harcot szeretett volna.” – állítja a 75 éves amerikai.

A Forma-1 negyedik alkalommal látogatott el Austinba. A királykategória nem mindig volt az amerikaiak kedvenc sorozata, de Andretti szerint ebben javulás tapasztalható. Jövőre pedig bemutatkozik az amerikai Haas Racing, és velük talán még nagyobb népszerűséget generálhat a Forma-1 az Egyesült Államokban. „Ha tényleg sikeresek tudnak lenni, akkor annak a híre ide is eljut. Láthatjuk, hogy mekkora futball lázban égett az ország. A tavalyi foci világbajnokság pont olyan nemzetközi, mint a Forma-1. Egy nagy, gazdag ország vagyunk, aki képviseli az egyesült államokat.” A következő lépés nyilván egy versenyképes amerikai pilóta bemutatkozása jelentené a királykategóriában.

A Haas Racing talán épp a legjobbkor érkezik meg a száguldó cirkuszba, hiszen a kategória egyik legmélyebb válságát élhetjük meg. „A Forma-1 az elmúlt évtizedekben sok válságot átélt már. Ez most is így lesz. Az egész világon ez mozgatja az embereket, és minden gyerek tudja, hogy mi az a Forma-1. Ez a száguldó cirkusz legnagyobb előnye a többi versenysorozattal szemben. Így tehát a sorozat jövője is nagyon pozitív.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ron Dennis nem akar Red Bull-Hondát, Ecclestone pedig kitenné a Mercedest a Forma-1-ből?
Következő cikk Az FIA célja: 4 méter alatt megállítani az autókat 153 km/óráról!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország