Hamilton: Friss Bianchi balesetének emléke

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője Jules Bianchi balesetéről és a hétvégék lebonyolításáról beszélt Japánban, hozzátéve, ő örülne, ha egy napon rendeznék az időmérőt és a versenyt.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Jules Bianchi a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérülései következtében hunyt el 2015-ben, amikor pedig Lewis Hamiltont a balesetről kérdezték, a brit meglepődött, hogy már ennyi idő eltelt a baleset óta.

„Már 5 év eltelt azóta? Wow! El sem tudom hinni, hogy telik az idő. Olyan közelinek tűnik a baleset. Ez a legrosszabb emlékem, megmaradt a fejemben. Nagyon rossz volt az idő, a bokszban ültünk, és csak találgattunk, hogy mi történhetett.”

„Nyilvánvalóan eleinte nem kaptunk sok információt, csak később tudtuk meg, mi történt. Még mindig friss az emlék, és nagyon szomorú erre gondolni. De szeretem azt gondolni, hogy a lelke mindig életben marad a sportban és a versenyzőkben.”

Még több F1 hír:

Nem kellene szerinted a Forma-1-nek proaktívabbnak lennie az időmérővel?

„És akkor erre az lenne a megoldás, hogy ne versenyezzünk az esőben?”

Nem, hanem hogy péntekre vagy vasárnap reggelre tolják át az időmérőt.

„Ja, persze, biztos vagyok benne, hogy előre felkészülnek az eshetőségekre. Biztosan előkészültek procedúrákkal arra vonatkozóan, hogy vasárnap reggelre tehessék át. Ahogyan mi is készülünk arra, hogy másképp teljesítjük az első és a második szabadedzést, ha elég szerencsések leszünk, és akkor száraz lesz az idő.”

További híreink:

Hogyan éreznéd magad, ha egy napon kellene teljesíteni az időmérőt és a versenyt?

„Nem bánnám. Annak is örülnék, ha minden helyszínen ez lenne a szokás. Ezzel nagyon sok csütörtök felszabadulna.” – kezdte mosolyogva Hamilton.

„Én egyértelműen pártolom, hogy rövidítsük le a hétvégéket, szerintem jól hangzik. Nem tudom, szerintem elég király lenne, ha kicsit más lenne a formátum. Más mentalitásra lenne szükségünk, ugyanis egy nap alatt két különböző ritmusra kellene felkészülnünk."

„Normál esetben az időmérő után van időd arra, hogy lenyugodj és felkészülj a következő napra, ami más típusú kihívás elé állít. És remélem, hogy változtatni fognak a formátumon, és nem ugyanazt a sémát alkalmazzák mind a 22-23 hétvégén.”

„Remélhetőleg olyan pályákon változtatnak a formátumon, ahol az időjárás szól közbe, vagy olyan pályákon, ahol nem szórakoztatóak a futamok. Például Monacóban általában nem az, ugyanis a vonatozás megy. Az ilyen hétvégékre talán más formátumot kellene kitalálnunk, de ki tudja.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas szerint a Mercedes még egyszer sem szegte meg a belső megegyezéseket
Következő cikk A Honda 140 millió eurót költ a Mercedes és a Ferrari legyőzésére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország