Hamilton fizetéssel kapcsolatos elvárásai miatt nincs még új szerződés – sajtóhír

Lewis Hamilton állítólag nem hajlandó belemenni a jelentősebb fizetéscsökkentésbe, és emiatt akadtak el a megbeszélések közte és a Mercedes között az új szerződését illetően, számolt be egy forrás a Formula1News.co.uk-nek.

Hamilton fizetéssel kapcsolatos elvárásai miatt nincs még új szerződés – sajtóhír

A brit jelenleg 40 millió font körüli összeget tehet zsebre évente a Mercedesnél, ezt azonban nagyjából 60 százalékkal szeretnék csökkenteni a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következtében - számolt be a Formula1News.co.uk a forrásaira hivatkozva.

Hamilton azonban állítólag nem hajlandó belemenni az ennyire jelentős fizetéscsökkentésbe, és ez az ellentmondás vezetett ahhoz, hogy jegelték a szerződéshosszabbítással kapcsolatos megbeszéléseket.

A Mercedes és Hamilton is elmondta korábban, hogy az új szerződés aláírása azért áll még, mert egyszerűen nem volt idejük átrágni a pontosabb részleteket a 2020-as sűrített szezon miatt.

Még több F1 hír:

Néhány hete pedig a csapatfőnök, Toto Wollf azt nyilatkozta, hogy szerinte Hamilton velük fog maradni jövőre is, de azért nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a brit esetleg majd a Red Bullhoz szeretne szerződni.

„Soha ne mondd, hogy soha. Láttam már őrültebb dolgokat is életemben. Nem látom viszont, hogy Lewis miért csinálná ezt. Nagyon szoros személyes kötődése van a Mercedes márkával és a csapattal, melynek megalkotásából ő is kivette a részét.”

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG

Fotó készítője: FIA Pool

„Jelenleg a legjobb autót biztosítjuk számára, és mindketten megbízunk a másikban. Még mindig várnak ránk sikerek. Nem hinném, hogy az a lépés racionálisan gondolkodva érthető lenne a részéről” – véli Toto Wolff.

Jelenleg még nem tudni, hogy Hamilton végül belemegy-e majd a fizetéscsökkentésbe, ha csak egyetlen évre is, hogy ezzel megadja magának az esélyt a lehetséges nyolcadik világbajnoki cím megszerzésére, amellyel már túlszárnyalná Michael Schumacher hihetetlen rekordját.

George Russell nem neheztel Räikkönenre

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Mercedes reméli, büntetés nélkül megoldhatják Bottas motorproblémáját
Előző cikk

A Mercedes reméli, büntetés nélkül megoldhatják Bottas motorproblémáját

Következő cikk

Az F1 történelme nem lehet „kényszerzubbony”

Az F1 történelme nem lehet „kényszerzubbony”
Hozzászólások betöltése