BRÉKING

Hamilton fénysebességű idővel nyerte meg az első edzést Monzában Rosberg és Vettel előtt! Dupla KO a McLarennél!

Lewis Hamilton nem kérdezett és azonnal jelezte, hogy szőke haj ide, vagy oda, komolyan gondolja a dolgot, Monzában is. Nico Rosberg autózta a második legjobb időt a másik Mercedesszel, míg a harmadik helyre Sebastian Vettel ért oda a Ferrarival.

Kimi Räikkönen a másik Ferrarival csak a 6. legjobb időt autózta: 1:26.730. A finn „Jégembernek” nem volt egy sima edzése, hiszen többek között a fékekkel is gondjai voltak, ami nagyban hátráltatta a munkáját.

A Force India Belgiumhoz hasonlóan Monzában is erősnek tűnnek. Nicolas Hülkenberg a 4., Sergio Pérez az 5. helyen zárta az első 90 perces edzést.

A Red Bullok megbújtak a tömegben, főleg Daniil Kvyat, aki csak 12. lett. Daniel Ricciardoé pedig a 7. legjobb idő volt.

A legjobb 10-ben zárt még Felipe Massa és Valtteri Bottas a Williamsszel, míg Pastor Maldonado a Lotus volánja mögött 10. lett.

A nap vesztesének egyelőre a McLarenek tűnnek, hiszen technikai gondok miatt idő előtt véget ért számukra az edzés. Fernando Alonso 17., Jenson Button 19.

Az edzés leglátványosabb jelenete Carlos Sainz Jr. nevéhez fűződik, aki valószínűleg fékproblémák miatt szállt el a célegyenes előtt.

Végeredmény - első edzés

1Lewis HamiltonMercedes1’24.67025 kör
2Nico RosbergMercedes1’25.1330.46322
3Sebastian VettelFerrari1’26.2581.58817
4Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’26.6121.94219
5Sergio PerezForce India-Mercedes1’26.7302.06029
6Kimi RaikkonenFerrari1’26.7832.11316
7Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’26.9222.25227
8Felipe MassaWilliams-Mercedes1’26.9362.26622
9Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’27.0752.40525
10Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’27.1182.44828
11Felipe NasrSauber-Ferrari1’27.2322.56221
12Daniil KvyatRed Bull-Renault1’27.2752.60529
13Marcus EricssonSauber-Ferrari1’27.4542.78417
14Max VerstappenToro Rosso-Renault1’27.5912.92127
15Jolyon PalmerLotus-Mercedes1’27.6692.99928
16Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’27.9073.2378
17Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’28.0233.35311
18Jenson ButtonMcLaren-Honda1’28.4233.75312
19Will StevensManor-Ferrari1’29.8535.18322
20Roberto MerhiManor-Ferrari1’29.9115.24112

A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ELSŐ SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="316"]

Pálya

Olaszország - Monza

Verseny dátuma: 2015. szeptember 6.

Pálya neve: AUTODROMO NAZIONALE MONZA

Első nagydíj: 1950

Körök száma: 53

Pálya hossza: 5.793

Versenytáv: 306.72

Körrekord: Rubens Barrichello - 1:21.046 (2004)

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 10:00 - 11:30

Második szabadedzés: 14:00 - 15:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő: 14:00 - 15:00

Vasárnap

Verseny: 14:00

Gumik

2015: Közepes, lágy

2014: Kemény, közepes

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és a Ferrari behódolt Ecclestone Forma-1-es Birodalmának...
Következő cikk A Williams "szuperereje": egy dollárból többet hoznak ki, mint bárki más a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország