Hamilton félelmetesen ment a Hungaroringen

Ez a véleménye Sir Stirling Mossnak, aki úgy véli, Lewis Hamiltonnak még lehet némi esélye a címre 2013-ban. A brit legenda örömmel látja, hogy a Mercedes már nem az a csapat, mely korábban volt.

Legutóbb 1955-ben nyert brit versenyző a Mercedesszel: Sir Stirling Moss a hazai futamát nyerte meg az Ezüst Nyíllal Aintree-ben. Vasárnap délután Hamilton első győzelmét szerezte a Mercedesszel, míg a Hungaroringen ez volt a negyedik sikere. Moss csodálattal adózott honfitársa sikere előtt.

„Fantasztikus – igazán jó. Eldöntötte, hogy a rajttól kezdve nyomni fogja és egy jó versenyt ment. És mindez nem csak vasárnapra igaz, mivel szombaton megszerezte a pole-t – nem emlékszem rá, hogy én voltam-e pole-ban akkor, amikor nyertem a Mercedes-Benznek…”- mondta a brit legenda.

Moss arról is beszélt, hogyan látja a 2008-as bajnok szezonját – legalábbis az első 10 futamot. „Biztos vagyok benne, az elvárások nőttek valamennyit a legutóbbi verseny után”- kezdte. „Az a nagyszerű, hogy a csapat teljes más ahhoz képest, mint amilyen volt. A Mercedes-Benz teljes vállszélességgel mögöttük van, és Ross Brawn iszonyatos segítség. Ha ma lennék versenyző, akkor nagyon kevés olyan ember lenne, akivel különösen szeretnék együtt dolgozni, és Ross egyike ezeknek – ahogy természetesen Adrian Newey is.”

Hamilton úgy mehet el a nyári szünetre, hogy 48 pontra van Vetteltől. Vajon, ha Moss lenne a fiatal „utód” helyében, számolna a címmel?

„Egészen csekély (az esélye) – határozottan lehetséges, de úgy vélem, nagyon csekély az esélye. Vettel és a csapata annyira jó. De Lewis félelmetesen vezetett vasárnap – és nem kétlem, a csapat egy szinten van bármelyik másikkal. Tényleg izgalmas versenyző és későn fékez; szerintem ez az eredmény valódi lökést fog adni neki. Ha tartani tudják a tempót és ugyanezt tudják hozni, akkor jó esélye van.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING