BRÉKING

Hamilton Fangio rekordját üldözi, aki egy OG, Eredeti Gengszter

Bármilyen egzotikusnak is látszik kívülről a Forma 1, valójában ez egy nagyon konzervatív közeg, amelynek vezető alakjai általában középkorúak, középosztálybeliek és hagyománytisztelők. Ebből a képből alaposan kilóg Lewis Hamilton.

szerző: Kónya Rita

Amikor a brit fenegyereket Juan Manuel Fangióról, minden idők talán legnagyobb F1-es versenyzőjéről kérdezték, így válaszolt: „Micsoda megtiszteltetés, hogy egy mondatban említenek vele! Gyerekkoromban Ayrton Senna volt az, akire hasonlítani akartam, de Fangio még hozzá képest is más kategória, egy OG (Original Gangster), felette áll.”

Hogy miért került szóba Fangio épp az Olasz Nagydíj előtt? Nos, El Maestro volt eddig az egyetlen, aki zsinórban háromszor tudta megnyerni az olasz versenyt 1953 és 1955 között. De lehet, hogy ez már csak vasárnapig marad így: az elmúlt két év győzteseként Hamiltonnak minden esélye megvan rá, hogy vasárnap beállítsa az argentin klasszis rekordját.

Fangio statisztikái elképesztőek: mindössze hét teljes szezon alatt öt világbajnoki címet gyűjtött be, 51 futamon indult, és abból 24-et megnyert, 28-szor lett övé az első rajtkocka, 23-szor pedig a verseny leggyorsabb köre.

Nos, ezek azok a magasságok, ahová sokak szerint a brit pilóta kezd felérni, Hamilton azonban csak a fejét rázza a felvetésre. „Őrület, hogy Fangiót említed.” A vasárnapi győzelem egyben az ötvenedik is lenne Hamilton számára, így már csak eggyel lenne lemaradva Alain Prosttól, s ha az őt sikerül lekörözni, már csupán Michael Schumacher marad előtte az örökranglistán a maga 91 elsőségével.

2012-ben a BBC Sport összegyűjtötte minden idők húsz legkiválóbb F1-es pilótáját. Fangiót Senna mögé, a második helyre sorolták, a harmadik helyre Jim Clark került. Hamilton akkor 15. volt a listán -de ez négy évvel ezelőtt volt! S amit Hamilton azóta letett az asztalra, nyilvánvalóan feljebb repíti őt ebből az amúgy is tiszteletre méltó pozícióból.

A háromszoros világbajnokot sosem igazán érdekelték a statisztikák, egyedül az volt nagy dolog számára, amikor a tavalyi év végén utolérte példaképét, Sennát a bajnoki címek tekintetében. „Nem akarom alábecsülni [a statisztikákat]” – mondja. „De nem azokra koncentrálok. Máig mindennap meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, tényleg ez a munkám. Utazhatok, klassz dolgokat láthatok és csinálhatok, és aztán megérkezek, és azt csinálhatom, amit igazán szeretek: a vezetést. Nem tudom, hogyan, csak megtörténnek. Nem tudom, mért úgy történnek a dolgok a világban, ahogy, csak hálás vagyok, hogy itt lehetek.”

31 éves, de egy izgatott, csillogó szemű gyerek lakozik benne. Kilenc ponttal vezet csapattársa, Nico Rosberg előtt, de roppant lazán ücsörög a Mercedes motorhome-jában. „Az a legjobb itt, hogy senki sem próbál korlátozni. Bármi történik is, minél sikeresebb vagyok, annál jobb a csapatnak. Az, hogy a Mercedes-hez szerződtem, lehetővé tette számomra, hogy megtegyem az utolsó lépést. Ron [Dennis, a McLaren elnöke] egyszer meg is mondta, hogy ő soha nem engedné, hogy ilyesmiket csináljak, de kinek van joga korlátozni a másikat?”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon nem finomkodik: egy belevaló F1-es újonc?
Következő cikk Brutális idővel és előnnyel nyerte a harmadik edzést Hamilton: Verstappen rajtbüntetést kap az újabb húzása miatt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország