Hamilton ezúttal megverte Russellt: Ez bizonyítja, hogy éhes vagyok a sikerre
Lewis Hamilton azon a véleményen van, hogy a szerencsétlen biztonsági autós fázis után felmutatott remek tempójával bebizonyította, hogy még mindig ég benne a tűz, és éhes a sikerre.
Nem alakult szerencsésen a hétszeres világbajnok futama az Azeri Nagydíjon, hiszen pont akkor jött ki kereket cserélni, amikor de Vries falhoz vágta az autóját, ami miatt a versenyigazgatóság a pályára küldte a biztonsági autót.
Hamilton az 5. helyről állt ki a bokszba, ám nem sokkal később, mikor a többi pilóta is megejtette a kiállását, már csupán a 10. helyen haladt. Az újraindítás után a brit azonnal támadásba lendült, és rögtön megelőzte csapattársát, George Russellt, majd üldözőbe vette a többi versenyzőt.
Nem sokkal később Lance Stroll hibázott, és Hamilton őt is megelőzte a hosszú egyenesen végén. A verseny hátralevő részében aztán Sainz Ferrariját üldözte, aki láthatóan lassabb volt nála, de a Mercedes végsebessége nem volt elegendő a sikeres manőver végrehajtásához.
„Azt hiszem, a verseny azt mutatja, hogy az éhség még mindig megvan (bennem a sikerre). És amint meglesz az önbizalmam az autóban, a tempó is kijön majd” – értékelte a futamon mutatott produktumát Hamilton.
A brit természetesen a biztonsági autós szakaszra is kitért. „Nem igazán akartam, hogy elhatalmasodjon rajtam az frusztráció, hogy elvesztettem azokat a pozíciókat. Csak le kellett hajtanom a fejem, és a támadásra kellett koncentrálnom, és ezt tettem.”
„Lehajtottam a fejem és azonnal visszatértem a versenybe. És igen, nagyon élveztem ezeket a csatákat. Tényleg büszke vagyok a csapatomra, amiért ők is koncentráltak. Nem volt meg az a tempónk, mint az előző futamon, ami nyilvánvalóan nem a legjobb. De ebben a csapatban nincs hiány motivációban.”
„Mindannyian szuper éhesek vagyunk, csak azon dolgozunk, hogy elhozzuk ezeket a friss fejlesztéseket. Szóval azt hiszem, ez a kezdete valami remélhetőleg jobbnak a következő, következő futamokon.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.