„A Mercedes nem vár februárig Hamilton szerződésével” – Jordan

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök Eddie Jordan azt nyilatkozta, hogy szerinte a Mercedes nem várja meg a februárt, és már ezen a héten aláírnak Lewis Hamiltonnal, hiszen Toto Wolff nem akar egy új pilóta miatt aggódni.

Polesitter Lewis Hamilton, Mercedes F1

Polesitter Lewis Hamilton, Mercedes F1

FIA

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton szerződése 2020 végén lejárt, azóta pedig még mindig nem érkezett hivatalos bejelentés arról, hogy ki lesz Valtteri Bottas csapattársa a Mercedesnél 2021-ben.

Egyes sajtóhírek szerint a pénzen és a záradékokon folyhat a vita, azonban az általános várakozások szerint csak idő kérdése, mikor üti nyélbe az üzletet a két fél. A korábbi F1-es csapatfőnöknek, Eddie Jordannek is megvan a véleménye erről.

Jordan a Daily Mailnek nyilatkozott arról, hogy szerinte a Mercedes nem fogja megvárni a februárt az új szerződés aláírásával, és még ezen a héten megkötik az üzletet a 36 éves pilótával.

További híreink:

„Szerintem Lewis ezen a héten alá fogja írni az új szerződését. Nem tudom elképzelni, hogy februárig várjanak ezzel. Mit fog csinálni a Mercedes Lewis után? Persze a Mercedes bárkit kiválaszthat a pilóták közül, de Toto nem így működik.”

„A tél folyamán csak tovább növelte a részesedését a csapatban, az INEOS is megvásárolta az istálló harmadát, és az biztos, hogy nem akar fel-alá járkálni a paddockban egy új sráccal, aki miatt aggódnia kell.”

„Ehelyett Toto a pillanat emberét, a királyok királyát akarja maga mellett tudni, a Forma-1-ben pedig ezt a személyt Lewis Hamiltonnak hívják” – mondta Jordan.

Hamilton: Még mindig egyszeres világbajnok lennék, ha a McLarennél maradok!


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin akár a 2. helyet is célba veheti idén?
Következő cikk Montoya vs Schumacher: „Ha meg tudtam nehezíteni az ő életét, akkor remek napom volt...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország