Hamilton: Ez szoros lesz

A brit autóversenyző első F1-es világbajnoki címét a McLarennel szerezte, a Mercedes pilótája örömmel látja, hogy egykori csapata ismét rátalált a megfelelő útra. Lewis Hamilton rekordbeállításra és szoros csatára készül Silverstone-ban.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Amíg Lewis Hamilton és a Mercedes évek óta szárnyal a forma-1-es mezőny több résztvevője is kemény időket él, vagy élt át. A McLaren hosszú ideje igyekszik kilábalni a hullámvölgyből, míg a Williams története legmélyebb gödréből próbál kimászni. A wokingiak idén ismét életjelet mutattak, és az utóbbi versenyeken visszakerültek a versenyképességi térképre, ettől a másik brit csapat nagyon messze van jelenleg.

Lewis Hamilton a McLarennel lett először világbajnok, de elmondása szerint a Williamshez is jó viszony köti.

"Nagy szurkolója vagyok Franknek (Williams) és a csapatnak, amelyre szüksége van az F1-nek. És nagyon jó látni, hogy a McLaren is jól működik, ők valóban nagyon kemény éveket tudhatnak a hátuk mögött. Az előző futamon elég közel voltunk egymáshoz, és a fejlődésük meggyőző, még úgyis, hogy az egyik versenyzőjük újonc, de Lando (Norris) kiválóan vezet. Remélem, hogy sokáig versenyezhetek velük" - jelentette ki Hamilton.

Még több F1 hír:

Ugyanakkor a brit címvédőnek más célok lebegnek a szeme előtt a Brit Nagydíj előtt, Hamilton lehet a futam történetének legsikeresebb versenyzője, beérve az öt-öt győzelemmel álló Jim Clarkot és Alain Prostot.

"Nagy megtiszteltetés itt lenni, és F1-es versenyzőnek lenni. A Brit Nagydíj pedig a legspeciálisabb futam egész évben, hihetetlen, hogy mennyi ember kiváncsi a versenyre. Izgalmas, nagy a nyomás, sok az érzelem ebben a hétvégében. Ráadásul a család is közel van, és ez még speciálisabbá teszi a futamot a számomra. Próbálunk fejlődni a hétvége folyamán, mert az előző nehézre sikerült a számunkra. Szoros lesz" - vetítette előre a silverstone-i hétvége esélyeit Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újra megindult az Alfa Romeo Räikkönen alatt
Következő cikk Norris eldobta az utcai McLarent Silverstone-ban: figyeld az arcát! (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország