Hamilton: ez rendes versenyzés volt, mint a gokartos időkben

megosztás
hozzászólás
Hamilton: ez rendes versenyzés volt, mint a gokartos időkben
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. ápr. 6. 20:01

Lewis Hamilton végre megkapta, amit szeret: igazi versenyzést, melyben elővehette a régi ösztönöket és képességeit. A Mercedes versenyzője a harmadik diadalt aratta a csapattal.

Hamilton és Rosberg párharca igazi színfolt volt a mai napon, de szerencsére az egész mezőnyben ment az adok-kapok. A két Mercedes egyben tért vissza a parc fermébe, ráadásul kettős győzelemmel. A 2008-as bajnok rendkívül élvezte az egész napot.

"Hihetetlen kemény volt"- avatott be Hamilton. "Egyike volt a legkeményebb helyzeteknek, amiben részem volt hosszú idők óta. A lágy gumikkal kapcsolatban úgy véltük, hat tizedet jelentenek. Mindezt magam mögött tartani, távol tartani, szélárnyékon kívül, és a DRS is nagyon kemény volt. Padlógázon nyomni 10 körön keresztül... Kivételes verseny volt. Nekem és Nicónak a gokartos idők óta nem volt ilyen versenyünk egymás ellen. Ma arra gondoltam, és ezt el is mondtam neki, volt egy futam, amit pár éve teljesítettünk... Nem tudom, melyik évben volt, de gokartban, az első közös versenyünk. Végig vezetett, majd az utolsó körben megelőztem, nyertem. Azt gondoltam, ma biztosan ugyanezt fogja tenni velem szemben, és visszaelőz. Ez járt a fejemben."

Rosberg elmondta, nehezítette a dolgot, hogy az új autók nagy holttérrel rendelkeznek, éreznie kellett az ellenfelét, annak helyzetét.

"Igen, ugyanez igaz rám is"- reagált. "Sokszor a holtteremben volt, és fogalmam sem volt arról, vajon ott van-e vagy sem, így próbáltam helyet hagyni. Nem tudod, támad vagy később fékez a következő kanyar előtt, mert azt sem tudod, hol van. Ez nagyon nehéz volt. Nekem úgy tűnik, hogy nagyon rég volt részem igazi versenyben, amiben használni tudod a képességeidet, amiket felhalmoztál az évek során a gokartos időkben. Sokkal nehezebb, hogy képes legyél mindezt a Forma-1-ben is alkalmazni, de újra előrántani őket, ismét használni őket... Fantasztikus érzés volt."

Következő Forma-1 cikk
Pérez egyetért Hamiltonnal: élvezhető verseny volt, olyan, mint a gokart

Előző cikk

Pérez egyetért Hamiltonnal: élvezhető verseny volt, olyan, mint a gokart

Következő cikk

Bottas meg akarta fogni Massát, de ezúttal sem sikerült neki

Bottas meg akarta fogni Massát, de ezúttal sem sikerült neki

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING