Forma-1 Katari Nagydíj

Hamilton és Russell már hátrafelé nézegethetnek? Wolff szerint új tehetség van a láthatáron

A Mercedes Forma-1-es csapatának a következő évre megvan a versenyzőpárosa, de 2026-tól már nyílt a kérdés, hogy ki fog versenyezni a brackley-i gárdával.

George Russell, Mercedes F1 W14, in the pits during Qualifying

Lewis Hamilton és George Russell új szerződése komoly elkötelezettséget jelent és megmutatja, amit a csapat és a pilóták mindig is állítottak, azaz, hogy mindig is együtt akarták folytatni. Azonban van a csapat utánpótlásában egy tehetséges tini, akire nem árt figyelni.

A csapat jövőbeni felállásáról a Gazzetta dello Sport kérdezte Toto Wolff csapatfőnököt: „Az az életem elve, hogy ha boldog házasságban élek, nem flörtölök, csak káoszt szül. Erős párosunk van, akikben hiszek és még akkor is hittek a csapatban, amikor az autónk borzalmas volt.”

„Emiatt nem is beszéltünk senki mással. Gyors és érdekes versenyzők vannak mindenhol, ez kétségtelen, de magunkra és a jövőbeni embereinkre koncentrálunk. Andrea Kimi Antonelli például egy nagyon tehetséges olasz versenyző, akinek bizalmat szavaztunk.”

„Az F4-ben mindent megnyert, vezeti a Formula regionális bajnokságot és megmutatta, hogy nagyon erős, fantasztikus látni. Nem akarunk azonban túl nagy terhet rakni a vállára. Fejezze be, amit 2023-ban be kell, aztán majd a családjával, akik nagyon kiegyensúlyozottak, meglátjuk, mi lesz. Andrea csak 17 éves, nem akarjuk, hogy kiégjen, nőjön csak fel. Mindent nyugodtan kell csinálnunk.”

A csapatfőnök arról is beszélt, hogy Hamiltont valóban megkereste a Ferrari a szerződéshosszabbításuk előtt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda: Örökké hálás leszek Verstappennek!
Következő cikk Red Bull: „semmi értelme” nem lenne még több kötelező kerékcserének az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország