Hamilton és Russell autójában is motort cserélnek a Spanyol Nagydíjra

Az FIA dokumentumaiból kiderült, hogy mind Lewis Hamilton, mind George Russell autójába új motor kerül a spanyol nagydíjhétvégére – mindketten a szezonbeli második belső égésű motorjukat fogják használni.

Mercedes F1 team car detail

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Annak következtében, hogy nem pótolják az Orosz Nagydíjat, a tervezett 23 helyett „csak” 22 nagydíjat fognak rendezni idén a formulaautózás királykategóriájában, azonban így is sok büntetésre lehet számítani.

Ugyanis a belső égésű motort és a motorkomponenseket illetően rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak a pilótákra, Fernando Alonso és Cunoda Júki pedig a következő komponenscserénél már büntetést is fog kapni – pedig ez még csak a szezon hatodik versenyhétvégéje.

Még több F1 hír:

Most pedig a Mercedes két versenyzője, George Russell és Lewis Hamilton kap új motort a spanyol futamhétvégére, mindkét brit versenyzőnek ez lesz a szezonbeli második belső égésű motorja, így ők ezen kívül még egyszer cserélhetnek motort büntetés nélkül.

A komoly fejlesztésekkel érkező német istálló egyáltalán nem vallott kudarcot az első szabadedzésen: Russell a negyedik, Hamilton pedig a hatodik pozícióban végzett, a következő órákban pedig még több minden fog kiderülni az erősorrendről.

Az FIA-nek is szemet szúrt a zöld Red Bull – el is kezdtek vizsgálódni...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Spanyol Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Leclerc a leggyorsabb a spanyol FP2-n, szorosan mögötte a Mercedes párosa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország