Hamilton és Rosberg nem barátok: a brit bajnok feleslegesnek tartja a kommunikációt

Hamilton és Rosberg nem barátok: a brit bajnok feleslegesnek tartja a kommunikációt

Lewis Hamilton a Mercedesért dolgozik Nico Rosberg mellett, és nem barátkozással töltik az idejüket. A 2008-as bajnok nem kíván elbeszélgetni a csapattársával.

Hamilton a második helyen ért célba, de a végén ez is veszélybe került Ricciardo és a rendetlenkedő bal szeme miatt. A Mercedes versenyzője elmondta, minden rendben van. "Rendben van, látok"- kezdte a Skynak. "Belement valami kosz, de szerencsére kijött. Hatással volt a versenyemre, de nem gondolom, hogy érdemben befolyásolta a végkifejletet. Komolyan aggódtunk Daniel miatt, mivel csökkentette a különbséget. Alapvetően fél szemmel vezettem, de szerencsére három-négy kör alatt felszívódott a dolog. Megtettem, amit tudtam, hogy elöl maradjak"- fejtette ki.

Hamilton és Rosberg egymáshoz sem szóltak a futam után, a dobogón sem néztek egymásra. Elmondta, "nem" beszéltek a leintés óta, és szerinte a kommunikáció nem fontos a dolgok tisztázáshoz. "Volt egy meetingünk Totóval és Nikivel, elmondtam, amit el kellett mondanom, és ő is így tett. Így mennek a dolgok."

A biztonsági autós szakaszban panaszkodott, hogy miért kellett kimennie kereket cserélni, nem lett volna esetleg egy jobb stratégia. Elmagyarázta, hogy a McLarennél máshogy mentek a dolgok.

"Amikor a McLarennél voltam, ketten dolgoztak a stratégián, és az én stratégámnak az lett volna a feladata ebben az esetben, hogy a legjobb eredményt szerezzük meg - nekem. Sajnos csak egy stratégánk van, aki lenyűgöző, de sajnos neki az a szerepe a csapatban, hogy az első autó az első helyen érjen célba, a második a másodikon. Tudtam, hogy kevesebb esélyem van a győzelemre, és csodára van szükségem egy olyan pályán, mint ez. Ezért is gondolkodtam a lehetőségen, hogy bejöjjek abban a körben. Ha a McLarennél lettem volna, akkor bejövök, és talán sikerült volna átugrani Nicót. De nem igazán számít, majd megoldom a csapattal."

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

"A csapat remek döntéseket hoz, neked pedig minden lehetőséggel élned kell egy ilyen pályán. A rajtom odavolt, készültem a kerékcserékre, majd bejött a biztonsági autó. Utána már nem volt lehetőségem"- mondta.

Azt is elárulta, nem barátok Rosberggel. "Nem vagyunk barátok. Kollégák vagyunk, és azért dolgozunk, hogy sok kettős győzelmet szerezzünk a csapatnak, és annyi pontot, amennyit csak lehet."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING