Hamilton és Norris csak néz maga elé Villeneue véleménye miatt

Lewis Hamilton és Lando Norris sem tud egyetérteni azzal, amit Jacques Villeneuve nyilatkozott a Belga Nagydíjon történtek után, melynek ideje alatt halálos baleset történt az F2-ben.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 on stage in the fan zone

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Jacques Villeneuve a sajtó kérdésére elmondta, szerinte a szimulátorozás is tehet arról, hogy időről időre baleseteket látunk a motorsportban. 1997 Forma-1 világbajnoka szerint abszurd, hogy a fiatalok a virtuális világban készülnek fel, és nem a valóságban az igazi teszteken. Ezt azonban csak keveset tehetik meg, hiszen nagyon költséges a tesztelés, valamint az a Forma-1-ben is erősen korlátozott.

“Nem hinném, hogy ennek bármi köze lenne a szimulátoros versenyzéshez”, nyilatkozta Norris, amikor Villeneuve kijelentéséről kérdezték. “Szerintem ez csak egy olyan dolog, amit talán kifogásként szeretne használni.” - kezdte a mondandóját Lando Norris, a McLaren újonca.

“A sportág egyre biztonságosabb, főleg azokhoz az időkhöz képest, amikor még ő is versenyzett. Szó sincs arról, hogy teljesen megfeledkeznénk a veszélyről, nem hajtunk úgy padlógázon, hogy közben semmivel sem törődünk. Igenis képesek vagyunk felismerni a veszélyt.”

“Úgy gondolom, hogy ebben az esetben túl nagyra fújta ezt a sztorit a sajtó. Nem gondolnám, hogy befolyásolja a vakmerőség mértékét az, hogy valaki fiatal, vagy épp idősebb. A balesetek sajnos időnként megtörténnek, ennyi az egész.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

Lewis Hamilton egy hosszabb szünetet követően válaszolt a kérdésre, mert valószínűleg nem nagyon akartam ezt megtenni Jacques Villeneuve korábbi igencsak furcsa véleményei miatt. A brit bajnok és rekorder azonban most ezt megtette, tekintve azt, hogy miről van szó, mely részben őt is érinti.

“Nem igazán értek egyet ezzel a véleménnyel, és nem tudom, van-e egyáltalán olyan, aki hasonlóképp gondolkodik. Személy szerint nem sokat szoktam foglalkozni azzal, amit mond.”

“A szimulátoros dologgal kapcsolatban sem tudok egyetérteni vele. Ha megnézzük a fiatalokat a versenypályán, vagy mondjuk vehetjük azokat a srácokat is, akiket a sípályákon láthatunk, mindannyiunkban közös, hogy nem félünk a sportágunk adta kihívásoktól, mindez pedig teljesen független az életkortól.”

“Azt el tudom képzelni, hogy ahogy idősödsz, egyre több dolog tűnik félelmetesnek számodra, de a szimulátor biztosan nem vált ki ellenkező hatást, ezt kizártnak tartom.” - zárta le Hamilton, aki általában kerüli azokat a nyilatkozatokat, melyekben többek között a kanadai-francia világbajnok véleményére kell reflektálnia.


Középpontban a Forma-1 jövő évi naptárja, mely soha ezelőtt nem volt ilyen hosszú, benne a 22 futammal. Később még több lehet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc végzett az élen az Olasz Nagydíj esős/száraz szabadedzésén
Következő cikk Norris nem tudja garantálni, hogy a Renault motorja rendben lesz a McLarenben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország