Hamilton és Bottas boldogan segítene az F1-es pályák kiválasztásában

A Mercedes két versenyzője, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a Brit Nagydíjat követően elmondta, hogy szívesen segítenének az F1-es pályákat érintő kérdésében, ugyanis a versenyzőknél senki sem tudja jobban, hogy milyen vonalvezetésen lehet potenciálisan jó versenyt látni.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A sokat kritizált Francia Nagydíj után 2 sokkal izgalmasabb versennyel folytatódott a száguldó cirkusz, ugyanis mind a Red Bull Ringen, mind Silverstone-ban izgalmas jelenetekkel látták el a versenyzők a nézőket.

Az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton azt nyilatkozta, hogy bár jó dolog új helyszínekkel kiegészíteni az F1-es versenynaptárat, jobb vonalvezetéssel rendelkező pályákat kellene beemelniük. Viszont a brit versenyző azt elfogadja, hogy a lehetőségeik korlátoltak ezen a téren.

„Mindenkinél jobban tudjuk, hogy melyik pályákon lehet előzni, és melyikeken nem. Nem tudom, hogy ki felel a pályák kiválasztásáért, és tudom, hogy nincs minden országban egy csomó pálya, ahol versenyezhetnénk, de vannak olyan pályák, amelyek a jövőre vannak kiválasztva, de már tudjuk, hogy nem lesznek túl jó versenyek a helyszínen. És vannak olyan pályák a jelenlegi naptárban is, amelyek nem kiválóak.” – magyarázta Hamilton.

Még több hír:

A brit a silverstone-i és az austini pályát nevezte kedvencének, ugyanis szerinte ezen a két aszfaltcsíkon közelről lehet követni az előtte lévőt, azonban „látványosak” is magas sebességnél.

„De vannak olyan helyszínek is, ahol egyszerűen nem tudod követni az előtted lévőt, és csak a vonatozás megy. Szóval melyik lenne a jobb: verseny egy olyan országban, ahol az egyetlen cél, hogy legyen verseny, vagy olyan remek futamokat szeretnénk látni, mint az idei Brit Nagydíj? Ha utóbbit szeretnénk, akkor más lehetőségeket kell keresnünk, más országokban.”

Bottas egyetértett csapattársával abban, hogy néhány verseny problémás, hiszen a helyszín oltárán feláldozzák a jó versenyzést.

„Biztos vagyok benne, hogy több pályát is csak a politika és a pénz miatt emeltek be a naptárba, nem arra koncentráltak, hogy ott jó versenyek lesznek-e, vagy sem. A mi oldalunkról nézve ez nem túl szép. Mi imádjuk a versenyzést. Mindenki imádja a jó versenyeket, ez pedig így is van rendjén.”

További híreink:

A nagy 2021-es szabálycsomag véglegesítése előtt a versenyzők formális módon is hallatni akarják a hangjukat. A két mercedeses reméli, hogy a Grand Prix Versenyzők Szövetségének megalapításának következtében majd a pályák kapcsán is lesz szavuk.

„Részese lehetünk ennek, tanácsokkal látnánk el az illetékeseket. Azért vagyunk ott, hogy jobbá tegyük a sportot. Örülünk, hogy ezek az országok is rendezhetnek futamot, de ha nyitottak arra, hogy változtassanak egy kicsit a pályán, vagy más pályát használjanak, akkor érdemes lenne megvizsgálni a dolgot.” – nyilatkozta Hamilton.

„Ahogy Lewis is mondta, szeretnénk hallatni a hangunkat, mert mi vagyunk az autóban. Pontosan tudjuk, milyen típusú pályákra van szükség ahhoz, hogy jó versenyeket láthassunk. Mi pedig boldogan segítünk.” – tette hozzá Bottas.


Adrian Newey fia igencsak forró pillanatokat élt meg  Super Formula sorozat negyedik fordulójában, amikor tankolás közben lángra kapott az autó, de a pilóta és a személyzet is nyugodt maradt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és a Mercedes tökéletességre törekszik
Következő cikk Volt már ennél rosszabb helyzetben Vettel a Forma-1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország