Hamilton és Alonso is elismerően beszél Schumacherről a nemsokára érkező dokumentumsorozatban

December végén új dokumentumsorozat jelenik meg az F1 hétszeres világbajnokáról, Michael Schumacherről, és ebben megszólal Lewis Hamilton és Fernando Alonso is, akik rendkívül pozitív véleményt formáltak a németről.

Michael Schumacher, Ferrari F2002

Szinte napra pontosan tíz évvel azok után, hogy Schumacher tragikus síbalesetet szenvedett, a német ARD egy ötrészes szériát fog megjelentetni Being Michael Schumacher címmel. Sok dolgot ugyan még nem tudni a tartalmáról, de a nagyjából félórás epizódok a gokartos kezdetektől indulva mutatják be Schumacher legendás pályafutását.

És ha minden igaz, akkor a családtagok mellett kortársak és nagy ellenfelek is megszólalnak majd a sorozatban, köztük Alonsóval és Hamiltonnal. Utóbbi versenyző éppen Schumacher helyét vette át a Mercedesnél 2012 végén, majd 2014-től elképesztő sikerszériába kezdett, így ő lett a sportág történetének második hétszeres bajnoka.

„Egy ízig-vérig nagyszerű versenyző. Ő nyerte a futamot, amikor Ayrton meghalt. Egyszerűen mindent megnyert!” – mondja Hamilton. Miközben a brit ellen nem sok közvetlen csatája volt Schumachernek, Alonsóval már annál gyakrabban akasztották össze a bajszukat, és emlékezetes csatát vívtak egymással a 2006-os szezonban.

„Többet veszítettem ellene, mint amennyit nyertem! Ő egy lenyűgöző pilóta, a generációmból mindenkit inspirált, a gokartos időszakban és a kisebb kategóriákban pedig azt figyeltük, ahogy dominálja a sportot.”

„Megváltoztatta a versenyzéshez való hozzáállást, a fizikai felkészülést. Igazán elhivatott volt, óriási munkamorállal dolgozott a mérnökeivel a versenyhétvégék során, és számos dolog vált jobbá a sportban Michaelnek köszönhetően” – vélekedett Alonso.

És ha már a spanyolról van szó, a 42 éves versenyző sok nagyszerű előzést mutatott be idén, melyekre szavazni is lehet az F1 hivatalos oldalán.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mégsem csukta be teljesen a kaput az Andretti előtt az Alpine
Következő cikk Egyértelmű döntést hozott az F1 kapcsán az Audi új vezérigazgatója!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország