BRÉKING

Hamilton: Érdekes lesz látni jövőre, hogy Alonso mit csinál majd a McLaren-Hondával

2008 és 2014 bajnoka nem számít könnyű címvédésre jövőre, miközben szerinte Nico Rosberg erősebb lesz, valamint érdekes lesz látni azt, hogy Fernando Alonso hogyan boldogul a McLaren-Hondánál.

A Mercedes egészen simán nyerte az idei évet, miközben a konstruktőri cím már Oroszországban eldőlt. Noha az egyéni trófea sorsa csak az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon dőlt el, már a szezon eleje óta nem volt kérdés az, hogy ezt csak Hamilton, vagy Rosberg szerezheti meg.

A brit nemrég arról beszélt, hogy mennyire nehéz volt számára megszerezni a második címét, most pedig a jövő évről mondott néhány szót.

„Soha nem könnyű a Forma-1-ben versenyezni, legyen alattad jó, vagy rossz autó. A Mercedes autója nagyon domináns volt idén, de rengeteg olyan tényező játszott szerepet, ami lényegesen megnehezítette a helyzetet.”

http://youtu.be/M6BQITEMO28?t=50m44s

„Biztos vagyok benne, hogy a következő év megint más lehet, hiszen Nico nagyon sokat tanult az idei évben, és erősebb lesz jövőre. Sokat segíthetett számára az, hogy átélt egy éles bajnoki csatát. Most már ő is tudja azt, hogy milyen egy ilyen helyzetet megélni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A másik oldalon pedig ott vannak a riválisok és az olyan tehetségek, mint például Daniel, aki idén a Red Bullal egészen kivételes munkát végzett. Ezzel együtt azt is érdekes lesz látni, hogy Fernando mit csinál majd az autójában. Izgatott vagyok a következő év miatt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Határozottan nem volt könnyű megnyernem a bajnokságot
Következő cikk Ricciardo azonnal legyőzte Vettelt, és harmadik lett a bajnokságban, de ez neki nem elég!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország