Hamilton: Engem nem támogattak a bemutatkozásom idején
Lewis Hamilton igyekszik máshogy hozzáállni a fiatalokhoz, mint ahogy az ő idejében tették vele a tapasztaltabb pilóták. A brit pozitívan áll a két újonchoz, akiket fantasztikusnak tart.
Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 Team
Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images
Sok idő eltelt már Lewis Hamilton Forma-1-es bemutatkozása óta. Mint ismert, a brit 2007-ben Fernando Alonso csapattársaként érkezett meg a száguldó cirkuszba a McLarenhez, majd rögtön az első évében harcban volt a bajnoki címért.
A ma már Mercedesnek versenyző pilóta azonban nem emlékszik vissza annyira boldogan a régi időkre, ugyanis az elmondása szerint nem igazán álltak hozzá pozitívan a tapasztaltabb pilóták, így ebből a példából igyekszik tanulni.
„Amikor a Forma-1-be kerültem, nem emlékszem, hogy bárki is szívélyesen fogadott volna, kivéve Niki [Lauda], de ő egy korábbi versenyző volt” – emlékezett vissza a McLarennél töltött bemutatkozására Lewis Hamilton a Formula1.com hasábjain.
Franco Colapinto, valamint Oliver Bearman is remek első futamokon van túl a Forma-1-ben, ami nagy hatással volt Hamiltonra is. A hétszeres bajnok szerint nagy jövő előtt állnak az újoncok, akiket támogatni szeretne.
„Most látom, hogy ők ketten milyen elképesztő munkát végeznek. Mindketten előttem voltak egy ponton, mindketten olyan jól vezetnek, nem hibáznak, igazán tehetségesek, és emellett nagyon fényes jövő áll előttük.”
„Az én helyzetemben más akarok lenni, mint azok, akik fiatalabb koromban előttem álltak. Biztos akarok lenni abban, hogy pozitívan és felemelően állok hozzájuk, ahelyett, hogy negatívan beszélnék róluk, amit sokan tesznek.”
Eközben Helmut Marko biztosra veszi, hogy a McLaren valamit máshogy csinál a közepes keveréken, ezeken az abroncsokon ugyanis Lando Norris szinte szárnyal.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.