BRÉKING

Hamilton: Én nem gazdagságban nőttem fel, mint Rosberg... Emiatt éhesebb is vagyok a sikerre!

A Mercedesen belüli rivalizálás a pályán már megmutatkozott, de egyre erősebb szóváltások kezdődnek a nyilatkozatokban is. Itt a következő!

Írta: N. Márton

Az idei évet domináló német istálló versenyzői Bahreinben nagyon komoly csatát vívtak a pályán, majd Barcelonában is hasonló kerekedett, de Rosbergnek nem volt elég ideje támadást indítania a brit bajnok ellen, miközben már az összetettben is lecsúszott a második helyre, Hamilton sorozatos győzelmeinek köszönhetően.

Nico nyilvánvalóan egyre frusztráltabb csapattársa sikerességét látva, minden pilótát zavar, ha csak második lehet, különösen, ha legnagyobb riválisa utasítja maga mögé. Lewis a pályán aratott demoralizáló sikerek után, most szavakban is odaszúrt Rosbergnek.

Hamilton egy egészen őszinte nyilatkozatot tett a Daily Mail-nek, melyet így kezdett: „El kell mondanom, hogy honnan is jövök. Nem egy remek hely Stevenage, ahol az apám lakásában éltem egy kanapén.”

Ezután rávilágított arra, hogy gyerekkori barátja, akinek édesapja egy korábbi F1-es sztár – Keke Rosberg – teljesen más lehetőségekkel rendelkezett:Nico Monacóban nőtt fel, szállodák, hajók, és minden ilyen jellegű dolog között. A sikeréhség emiatt teljesen más köztünk.”

Hamiltonnak is sikerült kitörnie a szegénységből, olyannyira, hogy 2014-ben már a leggazdagabb brit sportolónak tartják. Vezeti a világbajnokságot, és úgy gondolja, sokkal jobban akarja a sikert, mint csapattársa.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Azt akarom, hogy én legyek a legsikeréhesebb pilóta a mezőnyben, még akkor is, ha ezt minden pilótának el kell hinnie magáról. Ha azt hiszik, hogy Nico jobban akarja nálam, akkor talán haza is megyek. Ahhoz, hogy megnyerd a világbajnokságot, hatalmas sikeréhségre van szükség.”

Érdekes lenne meghallgatni erről Fernando Alonso véleményét is, aki már 2006 óta böjtöl a harmadik világbajnoki címére várva.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari szerint Alonso nem akar távozni Maranellóból
Következő cikk Hamilton csak a képességei révén akar nyerni: szó sincs pszichológiai hadviselésről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország