Hamilton: én nagyon szívesen versenyeznék Dél-Afrikában

A hétszeres F1-es világbajnok, Lewis Hamilton elmondta, hogy ő is szívesen látná a Dél-afrikai Nagydíj visszatérését a programba. Az utóbbi időszak hírei alapján pedig mutatkozik is erre valamennyi esély.

Kyalami International Convention Centre.

Dél-Afrikában eddig 23 futamot rendeztek 1962 és 1993 között. A visszatérés lehetősége pedig már egy ideje a levegőben lóg, mivel a Johannesburg közelében található Kyalami aszfaltcsíkot néhány éve szépen felújították.

A kérdés persze az, hogy lenne-e neki hely a már sokak szerint így is túl sok versenyt tartalmazó programban. Ha minden jól alakul, akkor jövőre 23 futam lesz, debütálni fog Miami is, miközben az idén csak beugró katari helyszín 2023-tól szintén állandó tagja lesz a száguldó cirkusznak.

Amikor Hamiltont megkérdezték, hogy ő hová vinné el szívesen a sorozatot, így felelt: „A hely, amely tényleg közel áll a szívemhez és a legfontosabb számomra, az Dél-Afrika. Szerintem sok szurkoló van ott, és remek lenne bemutatni, hogy mennyire gyönyörű arrafelé a környék.”

Még több F1 hír:

Emellett a brit támogatná az amerikai terjeszkedést is, mert érzése szerint a mostani egy verseny nem elég az Egyesült Államokban. „Az Amerikai Nagydíj fantasztikus, és akkora országról beszélünk, hogy egyetlen verseny nem igazán elég arra, hogy az itteni sportkultúra részeseivé váljunk és megragadjuk a szurkolókat.”

„Szerintem legalább kettőre van szükség, de annyi csodás város van, ahol versenyt lehetne rendezni. Miami lenyűgöző lesz, ahogyan Austin is az, és nem tudom, hol lesz a következő, de nekem nem lenne ellenemre” – fogalmazott Hamilton.

„Úgy vélem az is nagyon jó, hogy itt vannak ezek a mini bajnokságok az adott kontinensen, amikor több futamot is rendeznek egymáshoz közel. Ez nem tesz rosszat a sportnak.” A ferraris Charles Leclerc eközben hasonló véleményen van, tehát ő is örülne egy harmadik amerikai viadalnak, valamint egynek a Dél-afrikai Köztársaságban.

„A Forma–1 az utóbbi években egyre nagyobb és nagyobb lett, köszönhetően a Netflix sorozatának is, és itt ez egyértelműen látható és érezhető, én is szeretem ezt az országot, jó itt lenni, és örömmel fogadnék egy harmadik futamot is. Emellett pedig egyetértek Lewisszal Afrikával kapcsolatban. Remek lenne ott is versenyezni.”

A Mercedes is tudja, hogy nem ők lesznek az esélyesek Mexikóban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dzsidda „elképesztő” ütemben halad, hogy elkészüljenek a decemberi határidőre
Következő cikk Perez elismerte, hogy „minden rossznak fog érződni” a 2022-es autókkal kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország