Hamilton: én „küzdöttem” az ellen, hogy a lágyakon rajtoljak, de a csapat…
Lewis Hamilton saját elmondása szerint egyáltalán nem volt boldog amiatt, hogy a lágy Pirelliken kellett megkezdenie a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjat, de a Mercedes tulajdonképpen ráerőltette ezt a döntést.
Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15, on the grid
Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images
A verseny startját követően elég hamar világossá vált, hogy a lágyon kezdeni vélhetően nem volt jó döntés, hiszen Hamiltonnak jóval hamarabb kellett kiállnia, mint az élmezőny többi tagjának, ez pedig rossz helyzetbe hozta őt a második etapra.
A korai kiállása miatt vesztett egy helyet George Russell-lel, Oscar Piastrival és Charles Leclerc-rel szemben is, így végül a harmadik helyről a hatodikra esett vissza a leintésnél. A Mercedes vélhetően növelni akarta a stratégiai lehetőségeit azzal, hogy megosztja a taktikát a két pilótája között, de a tempójuk nem volt elég jó ahhoz, hogy ez működjön.
Bár Toto Wolff csapatfőnök úgy nyilatkozott, hogy közös döntés eredménye volt Hamilton lágy gumis rajtja, a hétszeres bajnok most ennek ellentmondó nyilatkozatot tett. „A verseny délelőttjén ott ültünk a megbeszélésen. Igazából már az előző este arról beszéltek, hogy szeretnék megosztani az autókat, én azonban kissé meglepődtem ezen” – magyarázta a brit egy malajziai szponzoreseményen.
„A múltban általában akkor húztuk ezt meg, amikor George jó kvalifikációt futott, mint ahogy általában, én pedig mondjuk a top 10-en kívül voltam. Ilyenkor osztjuk fel a taktikát. Amikor azonban ennyire közel voltunk egymáshoz, én nem láttam ennek értelmét.”
„Emiatt olyan keményen küzdöttem azért, hogy én is a közepeseken indulhassak, amennyire csak lehetett, de a csapat továbbra is azt javasolta, hogy induljak a lágyon. Aztán amikor leszedték a kerékmelegítőket, kiderült, hogy mindenki közepeseken van.”
Hamilton, aki saját elmondása szerint „nagyon mérges” volt a döntés miatt, az első 13 pilóta közül egyedüliként kezdett lágyon, és ez a húzás a hátrébb rajtolóknál sem vált be. „Már attól a pillanattól kezdve frusztrált voltam. Aztán próbáltam tartani a lépést az előttem lévőkkel, de túl gyorsak voltak. Csak igyekeztem a lehető legjobban óvni a gumikat.”
„A 17. körben kellett kiállnom. Abban a pillanatban tudtam, hogy a futamomnak vége, mert a keményeket nehéz lesz menedzselni abban a hőségben. Egész hétvégén szenvedtünk az autó egyensúlyával, szóval sok mindenen változtattunk. Az időmérő jól sikerült, de a verseny sajnos túl problémás volt számunkra.”
A negyedik helyről kezdő Russell eközben arról beszélt, hogy a szombati időmérő csalfa reményeket keltett bennük a futamra nézve.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.