Hamilton: Én egyike akarok lenni a „legtisztábban” versenyző pilótáknak

Lewis Hamilton úgy gondolja, nagyon fontos, hogy a lehető „legtisztábban” versenyezzen, mert így a jövőben nem férhetnek majd kétségek a Forma–1-ben elért eredményeihez.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az elképesztően szoros világbajnoki párharc közepette, amely olykor ütközésekbe is átment közte és Max Verstappen között, Hamilton egyértelművé tette, hogy a győzelmének módja is legalább ugyanolyan fontos, mint maga a cél elérése.

Egy több témát is érintő hosszabb interjú során, ahol jelen volt a Motorsport.com is, a brit kifejtette, hogy a tiszta versenyzés számára igenis nagyon fontos, még akkor is, ha több másik nagyság talán nem követte ezt a szemléletmódot.

„Az édesapám így nevelt engem. Azt mondta, hogy szavak helyett mindig a pályán bizonyítsak. Sokat piszkáltak engem gyerekként, nemcsak az iskolában, de a versenypályán is, mi pedig a helyes módon szerettük volna őket legyőzni, nem egy kiesés vagy ütközés révén.”

Még több F1 hír:

„Ha így tudsz győzni, akkor nem lehet megkérdőjelezni, hogy te vagy a jobb. Ha vannak baleseteid, mondhatják azt, hogy ezt meg azt csináltad, ilyen meg olyan taktikát alkalmaztál, hogy nyerhess.”

„Én egyike akarok lenni a legtisztábban versenyző pilótáknak, a puszta sebességgel, a kemény munkával és erőfeszítéssel akarok bizonyítani, mert akkor a végén senki sem kérdőjelezheti meg, amit elértem” – tette egyértelművé Hamilton, hogy ő a megfelelő módon akar sikeres lenni.

Ez a hozzáállás pedig egyesek szerint kontrasztba állítható Verstappennel, aki nagyon agresszív próbál lenni az idei bajnoki párharc során, ennek pedig többször is ütközés lett a vége, bár nem mindig a holland volt a hibás. Természetes megkérdezték tőle, hogyan viszonyul a riválisa elleni küzdelemhez.

„Nagyon-nagyon figyelmesnek kell lenned. Minden eddiginél jobban. Ahelyett, hogy valakiről csak feltételeznél valamit, tudnod kell, hogy mi fog történni. Mindig készen kell állnod egy ütközés elkerülésére, ha ez azt is jelenti, hogy szélesre mész, mert igazából el szeretnél jutni a futam végéig, nem igaz?”

 

„Ha makacs vagy és mindenáron tartod magad, akkor abból baleset lesz. Én tehát ezt próbáltam csinálni. Igyekeztem elkerülni az ütközéseket. Szerintem egész jó voltam benne legtöbbször. Nem lehet mindig tökéletesen csinálni, de vannak más pilóták, akik agresszívek és tiszteletteljesek is, csak más módon.”

„Ő [Verstappen] azonban nem az egyetlen ilyen pilóta, aki ellen mentem. Rengeteg versenyző ellen vezettem már, és mindenki elég eltérően viselkedett. Ez pedig érdekes. Most már idősebb vagyok, és mélyebben is utánanézek a karakterüknek, a hátterüknek és neveltetésüknek.”

„A viselkedésünk a gyerekkorunktól is függ, legyen az jó vagy rossz. Én tehát próbálom ezt megérteni, így pedig jobban értékelhetem a karaktert, aki ellen versenyzem” – zárta gondolatát a címvédő, aki idén többször is hangoztatta, hogy Verstappen talán túl agresszív, és sokszor csak neki köszönhették, hogy nem ütköztek össze egy-egy futamon.

Binottónak igazából már elég volt ebből a szezonból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lauda kritizál: „A csapatfőnökök gyerekesen viselkednek”
Következő cikk Lammers: Verstappen viselkedése „a határokat súrolja”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország