BRÉKING

Hamilton: Elszerződöm a Mercedestől? Soha nem lehet tudni

2008 Forma-1 bajnoka a jövőt továbbra is a Mercedesszel képzeli el, és nem ideges a kontraktusa miatt, de semmit sem zárna ki.

Lewis Hamilton 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez, és írt alá egy több évre szóló szerződést. Akkor mindenki őrültnek tartotta, hiszen a német gyártó 2010 óta szinte csak gyengélkedett, addig a McLarennel 2008-ban bajnok tudott lenni.

Az idő azonban azt igazolja, hogy Hamilton jól döntött, hiszen idén rendkívül domináns szerepet tölt be a Mercedes, de kilenc futamot követően nem ő, hanem a német csapattársa vezeti a bajnokságot.

Nico Rosberg nemrég egy új szerződést írt alá a csapattal, melyhez 2017-ig kötelezte el magát. Ezen három év alatt több mint 50 millió eurót fog kapni. Hamilton nem igazán aggódik a helyzete miatt.

„Teljesen nyugodt vagyok, és azt hiszem, nincs miért aggódnom.” – mondta a csütörtöki médianapon Lewis az újságírók előtt Hockenheimben.

„Amennyire én tudom, Nico szerződése az idei év végén lejárt volna, így kézenfekvő volt számára, hogy hosszabbítson. Más a helyzetünk a kontraktust illetően, miután az én szerződésem 2015-ig szól.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Természetesen majd számomra is eljön az a pont, amikor az aktuális szerződésemről lesz szó a csapatnál és le fogok ülni a vezetőséggel. Ez azonban jelenleg nem fontos. Nagyon elégedett és boldogok vagyok a Mercedesnél, és már 13 éves korom óta dolgozom velük együtt. Hogy őszinte legyek, nagyon nehéz lenne számomra elképzelni azt, hogy valahol máshol folytassam tovább.”

A hírek szerint a McLaren és a Ferrari is erősen érdeklődik a brit iránt.

„Soha nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, de mint mondtam, boldog vagyok a Mercedesnél és a célom az, hogy bajnok legyek velük, mint voltam az korábban a McLarennel, amikor szintén az ő támogatásukkal ünnepelhettem.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas, a Williams nyerőembere?
Következő cikk A McLaren-Honda megfeszül, hogy megszerezze Alonsót, aki azonban még a Ferrarival sem tárgyalt a jövőjéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország