Hamilton első csapattársa felfedte, a hétszeres bajnok arrogáns volt-e a korai években
Lewis Hamilton legelső csapattársa az együléses kategóriákban most arról beszélt, milyen volt fiatalon a Mercedes versenyzője. Elmondása szerint már akkor is mindenki tudta, hogy ki ő.
Matthew Howson volt az a fickó, aki a gokartozást követően először lehetett Hamilton márkatársa egy együléses szériában, amikor a páros a Manor Motorsportnál versenyzett a Formula Renault téli sorozatában.
Persze kettejük karrierútja egészen eltérő irányba indult meg az évek alatt, de Howson most felfedte, milyennek találta kezdetben a későbbi hétszeres bajnokot. Az On Track GP podcast vendégeként beszélt a témáról: „2001-ben a Formula Renault téli sorozatába kerültem a Manorhoz, akik akkoriban élcsapatnak számítottak.”
„Emlékszem arra, amikor elmondták, kik lesznek a csapattársaim. Ott volt Nelson van der Pol, aki gokartvilágbajnok volt, Ben Reeves, egy nagyon fiatal srác, illetve Lewis Hamilton. Kissé vicces, mert már akkoriban is tudta mindenki, hogy Lewis kicsoda, hiszen végigszántotta a gokartos kategóriákat és kapcsolatban állt a McLarennel.”
„Én pedig azok után kerültem a Manorhoz, hogy Kimi Räikkönen elment, mivel megnyerte a bajnokságot. Szóval hirtelen ilyen nevek között találtam magam, Lewis pedig ekkor versenyzett először autókkal. Sokat pletykáltak arról, hogy extra teszteket végez, de én nem láttam ennek nyomát. Az első pár gyakorlás során ott volt, ahol nagyjából lennie kellett.”
„Én egy picikét gyorsabb voltam, mert már futottam egy szezont a Formula Ford 1600-ban. A kezdeti teszteken azonban még semmi sem mutatta, hogy mennyire jó lesz később; csak néhány villanása volt. Az viszont már a legelején látszott rajta, hogy mennyire magabiztos, de nem arrogáns módon. Jó csapat vette őt körül, ott volt az édesapja és a testvére is.”
„Igazán kedves fiú volt, együttérző, és érdekelte, hogy mit csinálsz. Amikor kiderült, hogy én eleinte kicsivel gyorsabb voltam, kölcsönös tisztelet alakult ki. Sokan biztosan azt gondolják, hogy arrogáns volt, mert tudta, hogy el fog jutni az F1-be, de valójában nem ez volt a helyzet. Ő mindig is odafigyelt másokra, rendkívül nyugodt és magabiztos volt, ez pedig az előnyére vált az évek alatt” – zárta Hamilton kapcsán Howson.
A brit versenyző később az F1-et is felszántotta és rengeteg sikert ért el, nemrég pedig kiderült, hogy 2025 végéig marad a Mercedesnél. De miért tartott ilyen sokáig az új megállapodás tető alá hozása?
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.