Forma-1 Katari Nagydíj

Hamilton: elnézést kérek mindenkitől, az én hibám volt

Lewis Hamilton elismerte, hogy ő hibázott a 2023-as Forma-1-es Katari Nagydíj rajtja után, amikor összeütközött csapattársával, George Russell-lel.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19, the field as Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, ends up in the gravel on the opening lap after contact with George Russell, Mercedes F1 W14

Az élmezőnyből csak Lewis Hamilton rajtolt a lágyakon a gumigyilkos katari pályán, miután a szombati sprint tapasztalata alapján úgy gondolták, hogy a piros oldalfalú Pirellikkel jó esélyük van a rajtnál megelőzni Max Verstappent.

Hamilton mellett azonban George Russell is jól kapta el a rajtot, és ő is próbált a holland mellé húzódni, amikor Hamilton megindította a támadását a külső íven. Ekkor történt a futamának véget vető baleset, hiszen nem vette figyelembe, hogy Verstappenen kívül egy másik autó is ott lehet még a belső íven.

Az ütközésük után Hamilton versenye azonnal véget ért, hiszen kitört jobb hátsó kerékkel ragadt a kavicságyba, míg Russell egy első szárny-csere után folytathatta a futamot, és végül a rendkívül értékes 4. helyen ért célba.

Az eset után a rádión Lewis Hamilton még csalódottan vette tudomásul, hogy „pont a saját csapattársam lök ki”, de mire a Sky Sports mikrofonjai elé állt, visszanézte az esetet és megváltozott a véleménye.

„Sajnálom a csapatot, nagyon jó lehetőségünk volt ma egy erős eredményre” – kezdte Hamilton. „A pillanat hevében nem tudtam, hogy mi történt, csak éreztem egy lökést hátulról. Valószínűleg azonban George-nak nem volt hova mennie, ez is csak egy a balszerencsés helyzetek közül.”

„Boldogan vállalom magamra a felelősséget a hibáért, ritkán szokott ilyesmi történni velem. Mindenki nagyon keményen dolgozik a csapatban, és nekik is óriási csalódást jelent egy ilyen eredmény. Most a csapatnak azon kell majd dolgoznia, hogy kijavítsák a hibám eredményét.”

Norris szerint legyőzhették volna Katarban a Red Bullt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: Nekünk volt ma a leggyorsabb autónk...
Következő cikk Piastri kimerült: 57 kvalifikációs körön vagyok túl

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország