Hamilton elmondta, mire lehetett volna képes, ha nincs a sárga zászló
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, túl optimista lenne azt gondolni, hogy meglehetett volna nekik a pole Hollandiában, de az első sorba odaérhetett volna, ha nem pördül meg Sergio Perez.

Miután a Q3 végén megpördült Sergio Perez, a mezőny egy része már nem tudott javítani az idején, és így járt Lewis Hamilton is. A csapatfőnök Toto Wolff úgy gondolja, a hétszeres világbajnok a pole-ért harcolhatott volna, ha nem kell félbeszakítania a körét.
Hamilton viszont azt nyilatkozta a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón, hogy ha a pole nem is, de az első rajtsor meglehetett volna neki, ha be tudja fejezni az utolsó körét:
„Szerintem a sárga zászló nélkül az első rajtsorban reménykedhettünk volna. Ez egy nagyon pozitív jel. Remélem, az, hogy az időmérőn csökkenteni tudtuk a lemaradásunkat, a versenytempónkon is meg fog látszani, ez fantasztikus lenne.”
„Az viszont rendkívül optimista gondolat, hogy a pole meglehetett volna. Még mindig túl gyorsak a többiek, de az első rajtsor elérhető lett volna” – véli a 37 éves pilóta, aki így a negyedik helyről indulhat.
Ezért hagyta ott Piastri az Alpine csapatát...
Verstappen: óriási hülyeség pályára dobálni a füstbombákat
Alonso nem értette, mit keresett Perez a pálya közepén
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.