BRÉKING

Hamilton: Ellentétben Sebastiannal, nekem versenyezni kell a csapattársam ellen

A világbajnokságot vezető Hamilton szerint a Mercedes egyeduralma idén először Monacóban kerülhet veszélybe. Elárulta, miben más a helyzete Sebastian Vettel domináns éveihez képest.

írta: N Márton

A német gyár idén eddig verhetetlen volt mind az időmérőkön, mind a versenyeken. A szakértők, valamint a riválisok szerint Monacóban nem lesz ennyire sebezhetetlen a Mercedes, ugyanis a szűk utcai pályán háttérbe kerül a motorteljesítmény, melyben leginkább a mezőny előtt jár a csapat.

Ha Hamilton ismét győzni tud, akkor ő lesz a második versenyző a rajtrácson, aki öt versenyen tud diadalmaskodni egymás után. A másik ilyen teljesítményt elérő pilóta Sebastian Vettel.  A brit világbajnok az elmúlt év végén úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne olyan könnyedén nyerni, mint Vettel tette akkor, most így gondolkodik erről a kérdésről: „Nem a legegyszerűbb dolog véleményezni ezt. Az a jobb az én esetemben, ellentétben Sebastiannal, aki mindig 30-40 másodperccel vezetett mindenki előtt, hogy nekem versenyeznem kell a csapattársammal. Azért természetesen hálás vagyok a csapatnak, hogy más pilótákkal nem kell felvennem a harcot...”

Hamilton ennek ellenére szívesen összecsapna más autókkal is: „Természetesen remélem, hogy ezen a hétvégén kicsit szorosabb lesz a verseny. A motorhomeban azt mondtam, hogy jó lenne, ha a Red Bull és a Ferrari is a maximumon tudna teljesíteni.”

Tavaly a hercegségben Rosberg nyerte az időmérőt, míg Hamilton csak a második helyen végzett. Ezután a német megnyerte a futamot, csapattársa pedig visszacsúszott a negyedik helyre.  „Tavaly nem igazán éreztem jól magam, egyik versenyen sem. Itt második voltam a rajtrácson, de nem kaptam 100%-os autót, és hűvös is volt. Remélem, ezen a hétvégén képes leszek többet kihozni az autóból. Jobbnak kell lennem.”

//

Post by www.f1-live.hu.

A Sky Sports News riportere azonnal rákérdezett, hogy mit kíván másképp csinálni, de Hamilton sejtelmesen csak ennyit válaszolt: „Hmm… ez titok!”

A 2008-as világbajnok elmondta, mindig nagy kihívást jelent számára Monaco: „Soha nem könnyű összerakni itt egy jó kört. Minden kör különböző. Amikor a McLarennél voltam, az autóm nem volt a leggyorsabb, így a határon kellett nyomnom, a hiba esélye pedig emiatt sokkal magasabb volt. Ellentétben ha van egy gyors autód, akkor simább és pontosabb tudsz lenni.”

„Ahhoz, hogy összerakj egy igazán jó kört az összes kanyarban összpontosítanod kell. Figyelned kell a fékezési zónában a fékek és a gumiabroncsok hőmérsékletének kombinációjára. Ijesztő mikor elindulsz, és a körben mindent kiakarsz hozni az adott fékezési zónából. Nem akarod tudni, hogy lehetett volna még öt méterrel később fékezni, de ha befejezted a kört, elgondolkodsz, hogy talán egy méterrel később kellett volna lassítanod, és akkor boldogabb lennél. Bizalommal kell megtámadnod a kanyarokat, az első különösen lenyűgöző.”

Az időmérő Monacóban az ösztönökről szól: „Általában minden időmérős kör pontosan ugyanolyan, akkor mindent ösztönösen csinálsz. A fékezés ösztönös, a fordulópont szintén ösztönös. Nincs másik verseny, ahol így csinálod, de itt a pole pozíciós mindent visz.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Newey nem minden a Red Bullnál: az elismerés másoknak is jár, mondja Vettel
Következő cikk Michelisz Norbert: Vettelt, vagy Hamiltont szerződtetném le a Ferrarihoz! Raikkönen a kedvenc, de Alonso, az Alonso...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország