Hamilton elismerte, hogy hibázott Albonnal szemben

Max Verstappen többször is összecsapott Lewis Hamiltonnal, és végül élen végzett a Brazil Nagydíjon, amelynek dobogójának második fokára Pierre Gasly állhatott, míg Hamilton a harmadik helyen ünnepelhetett, de maga is elismerte, hogy hibázott.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, Sebastian Vettel, Ferrari SF90, Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Nagyon izgalmas befutót hozott az interlagosi futam, amelyen a két Ferrari egymást ütötte ki, míg a hajrában Lewis Hamilton Alexander Albonnal ütközött. Végül Max Verstappen kihozta a Red Bullból a maximumot, míg Pierre Gasly a Toro Rossóból. Lewis Hamilton nem is tagadta, hogy Albon ellen rontott, így harmadik helye könnyen lehet, hogy csak átmeneti.

"Lewis is nagyon gyors volt, végig maximálisan nyomnom kellett. Miután láttuk az ő döntésüket, nekünk is variálni kellett. Kétszer is összecsaptam Hamiltonnal, és én jöttem ki jobban. Hihetetlen volt, nagyon élveztem a versenyt, és örülök, hogy én nyertem. Padlógázzal mentem, ez volt az egyetlen lehetőségem, használtam a DRS-t, és tudtuk, hogy a jó a végsebesség, és ezért a Hondának is gratulálok" - mondta a futam után Verstappen.

"Ez nagyon speciális, nincsenek szavaim. Nagyon érzelmes pillanat ez. Amióta visszajöttem a Toro Rossóhoz, egy remek autót adtak nekem, és amit sikerült elérjünk az fantasztikus. Köszönet a srácoknak, köszönet a Hondának is. Hittem benne, és mindent beleadtam. Ez elég izgalmas lett az utolsó kanyarban, szóval mindent beleadtam, amit a motor engedett" - jelentette ki a második helyen végző Gasly.

"Nagyszerű munkát végeztek ma a Red Bullnál és a Toro Rossónál, és elnézést kérek Albontól, ott volt a hely, de hibáztam. És tényleg jobbak voltak, nem tudtunk mit tenni ma" - ismerte el Hamilton, akinek Albon elleni manőverét utólag vizsgálják, könnyen lehet, hogy a már világbajnok brit elveszti dobogós helyezését. "Az utolsó kanyarnál azt éreztem, hogy van elég tempóm Gasly ellen, de Pierre tartotta az ívet, és nagyon korrekten védekezett. Nagyszerű verseny volt, és Verstappen nagyon királyul dolgozott, ma gyorsabb volt. A csapat és én is mindent megpróbáltam, de hiába tettem meg mindent a kanyarokban, egyszerűen az egyenesben otthagyott."


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nyert, Gasly dobogóra állt, a két Ferrari egymást ütötte ki Brazíliában!
Következő cikk Videón Vettel és Leclerc ütközése: ki volt a hibás?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország