Hamilton elfoglaltságai az F1 mellett: „Ruhákat tervezek, filmeket készítek...”
Lewis Hamilton kisebb betekintést engedett abba, hogy a Forma-1-en túl milyen projektekbe vágott bele az elmúlt időszakban. Habár a hétszeres bajnok imádja a száguldó cirkuszt, fél szemét mindig a több elfoglaltságán tartja.
Lewis Hamilton az utóbbi időben egyértelmű állásfoglalást tett azzal kapcsolatban, hogy még hosszú ideig a Forma-1-ben kíván maradni. Ennek ellenére a brit azt is mindig hangoztatja, hogy a versenyzésen túl számos fontos projektben igyekszik közreműködni.
„Rengeteg elfoglaltságom van” – jelentette ki Hamilton a Channel 4 csatornának nyilatkozva, mikor a visszavonulása utáni teendőit részletezte. „Ruhákat tervezek, filmeket és dokumentumfilmeket készítek.”
„Ott van az alkoholmentes tequilám, van a Neat Burgerem, amit segítek kicsit felfuttatni és fejleszteni. Van a Plus 44, amin dolgozom, hogy javítsak rajta. Van egy sportruházati márkám, amit most indítok. Van a 44-es küldetésem, ami rengeteg munkát igényelt.”
Természetesen ennyi projektet a Forma-1 mellett nem lehet folyamatosan irányítani, így Lewis Hamilton is egy jól „felszerelt” szakértői csapattal dolgozik együtt, akik a nevében eljárnak és felügyelik a folyamatokat.
„Hatalmas csapatom van. Szóval, ha van olyan pont, ahol kicsit háttérbe szorulok, akkor is jól vagyok. De egy darabig még kitartok [az F1-ben]. Még mindig szeretem, amit csinálok. És fizikailag is remekül érzem magam.”
Az F1.com erősorrendjében valaki sikeresen letaszította Max Verstappent a trónról, míg a harmadik helyen a Las Vegas-i Nagydíjon remek versenyt futó Ocon kaparintotta meg.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.