Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Hamilton: Elfogadhatatlan Marko kijelentése...

Lewis Hamilton szerint elfogadhatatlan, hogy olyan vezetők szerepelhetnek a csapatok élén, akik rasszista kijelentéseket tesznek. A brit szerint Helmut Markónak távoznia kellene a sportágból.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Meglehetősen nagy port kavart Helmut Marko nyilatkozata, aki úgy általánosságban a mexikóiakat minősítette nem éppen pozitív hangvételben, mikor Sergio Perezről beszélt a médiának. Ezt követően sokan úgy ítélték meg, hogy az ilyen vélemény elfogadhatatlan a sportágban, és a főtanácsadónak távoznia kellene.

Marko természetesen azonnal reagált a botrányra, és elmondta, hogy a jövőben kizárólag a versenyzésről fog beszélni az újságírói kérdésekre, a Perez-féle témát pedig igyekszik kerülni, mert azzal csak bajba sodorná magát.

Az egyenjogúság egyik fő szószólója, a rasszizmus elleni harc fő támogatója, Lewis Hamilton is megszólalt a témában, és elmondta, hogy addig nem lehet nagy változásokat elérni a Forma-1-ben a sokszínűség felé vezető úton, amíg a Marko-féle emberek vezetői szerepkörben lehetnek.

„Őszintén szólva nem vagyok meglepve” – jelentette ki a brit a Sky Sports UK kérdésére. „Teljesen elfogadhatatlan, amit mondott. Miközben azt mondjuk, hogy a sporton belül nincs helye semmiféle diszkriminációnak, az, hogy a vezetők ilyen megjegyzéseket tesznek, nem tesz jót nekünk a jövőre nézve”

„Szóval azt hiszem, ezek a megjegyzések rávilágítanak arra, hogy mennyi munka vár még ránk. Sokan próbálnak küzdeni az ilyesmi ellen, de nehéz, amikor a csúcson olyan emberek vannak, akiknek ilyen mentalitásuk van, ami megakadályozza, hogy fejlődjünk.”

Hogy mi lesz az ügy folytatása, azt egyelőre csak találgatni lehet, ugyanakkor korábban Piquet volt az, akinek komoly következményekkel kellett szembenéznie, miután homofóbnak vélt kijelentést tett…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Négy DRS-zónát szeretnének Szingapúrban a Forma-1 pilótái, az FIA hajthatatlan
Következő cikk "Izgalmas" fejlesztéseket kap Norris Szingapúrban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország