BRÉKING

Hamilton eléggé kiakadt az új szabályok és autók hallatán...

Hamilton elég szkeptikus a 2017-es autókat érintő szabályokat és az új időmérős rendszert illetően is: Ő csak egy dolgot szeretne - V12-es motort, széles abroncsokat és könnyű járgányokat!

A Forma-1 irányító testülete szerdán erősítette meg, hogy a csapatok jóváhagyták a 2017-es autókat - azaz szélesebb, gyorsabb, de közben nehezebb autók lesznek jövőre.

Jelenleg a gépek minimum súlya 702 kg, ami jövőre 722 kg-ra nő - és ehhez jön még hozzá az extra súly, amit a szélesebb abroncsok jelentenek majd.

"Ez egyszerűen nevetséges." - mondta Hamilton a tervről, miszerint nehezebb autókat akarnak a Forma-1-ben - "600 kilósan is nagyszerűek voltak. Könnyebb volt az abroncsokkal."

"Minél nehezebb az autó, az abroncsokat annál nagyobb erőhatás éri, így pedig még rosszabbnak érződnek majd, illetve a Pirellin is nagyobb a nyomás, hogy jobb abroncsokat gyártson. És a több leszorítóerő is..."

Hamilton már régóta hangoztatja, hogy nem boldog a jelenlegi Forma-1-es autókkal, különösen az zavarja, hogy a volán mögött ülve a versenyzőknek sokszor spórolni kell a gumikkal.

Azt is elárulta, hogy a barcelonai teszteken megpróbál betekinteni a részletekbe, amik megmagyarázhatják, hogy a gumik most miért nem teljesítenek elég jól.

"Az elmúlt pár napban ezekkel az abroncsokkal mentem, és azon gondolkoztam, hogy miért olyan nehéz. Mik a Pirelli fizikai kihívásai? És az autó miért csúszkál így?"

"Akkor jöttem rá, hogy amikor megérkeztem a Forma-1-be az autók 600 kg-osak voltak, most 100 kilóval nehezebbek. Szerintem ez nagy különbség."

"Nem nagyon kellene változtatni a szabályokon, hogy az autókat három másodperccel gyorsabbá tegyék - csak könnyíteni kellene a gépeken. Szupernehezek."

Hamilton elég szkeptikusan áll a szabálymódosításokhoz - mint az új "székfoglalós" időmérő rendszerhez - nem biztos, hogy a Forma-1-nek erre lenne szüksége. Szerinte jobb autók kellenének.

"Nem hinném, hogy a szabályok megfelelőek lennének, még akkor sem, ha öt autó harcol a győzelemért. Én másmilyen autót szeretnék."

"Nincs mindenre válaszom, csak van egy autótípus, amit jobban kedvelek. Imádom a V12-t, és a nagy, széles gumikat."

//

VÉGEREDMÉNY! Hülkenberg nyerte a harmadik tesztnapot Barcelonában a Haas és Raikkönen előtt: megkotlott a McLaren! fotó:...

Posted by www.f1-live.hu on Wednesday, February 24, 2016

A brit azt is elismerte, hogy a tavalyi abroncsok jobban tetszettek neki, mint az ideiek.

"Nem jobbak, az már biztos. Olyan érzés, mintha keményebbek lennének. Nem nagyobb a tapadásom. A tavalyiak jobban bejöttek."

"Az új időmérős rendszerről pedig azt gondolom, hogy nem sokat változtat majd a helyzeten. Szerintem ez mindannyiunk számára egy nagy meglepetés."

"Úgy vélem ezzel csak még nagyobb hangsúly kerül arra, hogy végig körözzünk, és hogy folyton kiessen valaki. Talán jó lesz a nézők szempontjából."

Hamilton szerint a Forma-1 irányítóinak a szabályalkotásban nagyobb figyelmet kellene szentelniük a versenyzők véleményének.

"Szerintem beszélni kellene a versenyzőkkel is, és minket is jobban bele kellene vonni ebbe a folyamatba. Nekünk is vannak ötleteink, hogy min lehetne javítani."

"Tudjuk, mi nem jó az autóban, különösen azok a pilóták, akik már 5-10 éve versenyeznek. Sok szabályváltoztatást átéltünk már, és tudjuk mi működött és mi nem."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hülkenberg nyerte a harmadik tesztnapot Barcelonában a Haas és Raikkönen előtt: megkotlott a McLaren
Következő cikk Magnussen alatt erőre kapott a Renault, de ez még kevés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország