Hamilton: Elég küzdelmes eddig ez a hétvége…

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton azt nyilatkozta, nem érez nagy különbséget a monacói és az azeri versenyhétvégével összehasonlítva, valamint az sem lepte meg, hogy Max Verstappen zárta az élen a francia FP2-t.

Lewis Hamilton, Mercedes in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

Lewis Hamilton a Paul Ricard-i nagydíjhétvége pénteki napján mindkét szabadedzésen ott volt a legjobb 3-ban: az FP1-en a második, az FP2-n pedig a harmadik helyen végzett. És bár úgy tűnik, a Mercedes jobban teljesít, mint Monacóban vagy Bakuban, Hamilton elmondása szerint nem érez nagy különbséget.

„Őszintén szólva nem érzem nagynak a különbséget. Bár a pozíciónk meglehetősen különbözik Monacótól és Bakutól, de eléggé küzdelmes eddig ez a hétvége, és valószínűleg nemcsak nekünk, hanem mindenki számára” – kezdte a brit a Sky-nak.

„Nem tudom, hogy ennek a pálya felülete, a hőmérséklet, vagy a minden korábbinál magasabb guminyomás az oka. Nehéz megmondani a dolog okát, de mindenki csúszkál a pályán, mindenki küzd.”

Még több F1 hír:

A második szabadedzésen Hamilton legnagyobb riválisa, Max Verstappen végzett az élen, ennek kapcsán pedig azt mondta a brit, hogy nem lepte meg a holland pilóta helyezése.

„Már egy ideje vezetnek, szóval fogadni lehetett volna rá, hogy ezen a hétvégén is gyorsak lesznek” – válaszolt Hamilton, aki 4 pontos hátránnyal rendelkezik pillanatnyilag Verstappen mögött.

Mint ismert, Hamilton és Bottas alvázat cserélt a francia hétvégére, Hamilton viszont nem tartja nagy jelentőségűnek a cserét.

 

„Ez a pálya nagyon különbözik az előzőektől, és nagyon ritkán van különbség az alvázak között” – zárta a 36 éves versenyző.

A Forma-1-es program holnap a 12 órakor induló harmadik szabadedzéssel folytatódik, majd 15 órától az időmérő edzés következik, amikor kiderül, ki indulhat majd az első helyről a Francia Nagydíjon.

Az Alpine fontos részletet árult el Ocon új szerződéséről…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: A terv része volt az alvázcsere Hamiltonnál és Bottasnál!
Következő cikk Verstappen: Ezen a pályán mindig nehéz dolgunk van…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország