BRÉKING

Hamilton elég érett, boldogul menedzsment nélkül is - a Mercedes jövő héten leül vele

Toto Wolff meglátása szerint Lewis Hamiltonnak nincs szüksége menedzsmentre, mert rendkívül érett és intelligens személyiség. A 2008-as bajnok jövője egy héten belül eldőlhet.

Hamilton és a Mercedes kapcsolata virágzik, leszámítva pár kisebb vadhajtást, amikor Rosberggel különbözött össze - de mindez várható volt, amint olyan autót kapnak, amivel harcban lehetnek a címért. A McLarentől érkezett Hamilton még 2015-re is szerződésben áll a csapattal, de mi lesz utána? "Nagyon is azt akarjuk, hogy még sok éven keresztül maradjon velünk"- idézte Wolffot az Independent.

"Nagyszerű a csapat számára, tagja a családnak, kapcsolatunk több mint egy szakmai kapcsolat versenyző és csapat között. Más szintet képvisel, szóval nagyon is azt kívánjuk, hogy ez sok éven keresztül így folytatódjon"- mondta az osztrák sportvezető.

Ismét elmondta, hogy közös megegyezés alapján nem tárgyaltak a szezon alatt a hosszabbításról, mert a brit versenyzőnek a bajnoki küzdelemre kell koncentrálnia. Ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor a pletykák elhatalmasodtak és "más versenyzőket" hoztak kapcsolatba a Mercedesszel.

"Szóval az Abu Dhabi utáni hétfőn vagy kedden le fogunk ülni és tárgyalunk, remélhetőleg gyorsan megtaláljuk a megoldást"- reménykedett a bécsi születésű vezető.

//

Post by www.f1-live.hu.

A 29 éves versenyző szakított a menedzsmentjével, a Simon Fuller vezette XIX Entertainmenttel, és Wolff úgy véli, Hamilton elég nagy ahhoz, hogy saját kézbe vegye a dolgokat.

"Lewis nagyon intelligens és érett személy már, aki sok menedzsernél többet tud a Forma-1-ről. Szerintem jól tudja képviselni saját magát, konzulensek támogatják, legyen szó jogi vagy adóügyi kérdésekről, bármiről, tehát jó emberek veszik körül, nagyon okos srác. Nagyon gyakran beszélünk különböző témákról. Múlt héten, például, egy órán keresztül beszéltünk különböző témákról, melyek kereskedelmi jellegűek. Tudja, mit akar, egyenes, tehát mindez egyáltalán nem hátrányos számára"- utalt a menedzsment hiányára.

"Épp ellenkezőleg - sokkal hatékonyabb nekünk"- jelentette ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon rossz hírek: "Bianchi, ha fel is ébred a kómából, nagyon-nagyon súlyosan fogyatékos lesz"
Következő cikk Csorgatja a rajongók nyálát a McLaren: Ismét pályán Senna 1991-es bajnoki gépe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország