Hamilton elárulta, a pénzhiány miatt néha még gokartozni sem tudott, szemben a társaival

Lewis Hamilton aggódik amiatt, hogy a motorsport immáron még több pénzt és kiváltságokat igényel, mint akkor, amikor ő járt az útja elején, mely szintén nem volt könnyű.

Pole sitter Lewis Hamilton, McLaren

Pole sitter Lewis Hamilton, McLaren

Andrew Ferraro / Motorsport Images

A brit világbajnok már nem egyszer hangsúlyozta a sokféleség hiányát a motorsportban, és így a Forma-1-ben is. Nemrég az olasz Style Magazinnak adott exkluzív interjújában azt mondta, a diverzitás valójában most rosszabb, mint valaha.

Még több F1 hír:

Lewis Hamilton rendszeresen az aggodalmát fejezi ki ezen dolgok miatt, az F1 sokféleségének hiánya láttán. Tavaly azt mondta, szeretne segíteni a kevésbé tehetős gyerekeknek a motorsportban, amikor a karrierje véget ér.

Megannyi tehetség van odakint, akik a pénz hiánya miatt nem mutathatják meg a képességeit. Hamilton is járhatott volna így, de a családja mindent egy lapra tett fel, mert hittek benne, és kiderült, hogy nagyon jó döntést hoztak.

Lewis Hamilton, Mclaren

Lewis Hamilton, Mclaren

Fotó készítője: Gareth Bumstead / Motorsport Images

A crash.net is beszámolt Hamilton interjújáról, melyben nem akarta szépíteni a dolgot, és továbbra is aggódik, miután a helyzet egyre rosszabbnak tűnik. Ezen pedig nehéz lesz változtatni, amire a gazdasági válság is hatással lehet.

„Soha nem volt a gondolataim között a kiszállás, és ez az oka annak, hogy ott vagyok, ahol ma vagyok, de sok nehéz pillanatot éltem meg. Emlékszem, amikor hazaértem az iskolából, és izgatottan készültem gokartozni, de az édesapám azt mondta, nincs elég pénzünk ahhoz, hogy ezt azon a héten megtegyük. A pályán lévő többi gyereknek nem volt gondja.”

„Az igazság az, hogy hihetetlenül nehéz volt számomra megérkezni ide. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ma jobb a helyzet, de azt hiszem, ez rosszabb, mint valaha. A motorversenyzés annyira drága a munkásosztály és az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára, akik a kezdetektől ki vannak zárva ebből.”

„A gyerekeknek olyan sikeres embereket kellene látniuk, akik hasonlítanak rájuk, hogy tudják, az álmaik megvalósíthatóak. Sajnos a mai Forma-1-ben tapasztalható az általános diverzitás hiánya, ami nemcsak a versenyzőkre értendő, hanem a mérnökökre és a szerelőkre is.”

„Ha nem törekszünk arra, hogy utakat hozzunk létre a lehetőség biztosítása érdekében a különböző háttérrel rendelkezőknek, akkor mindannyian felelősek vagyunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell kihasználná „berozsdásodást” a Williamsszel
Következő cikk 36 évvel ezelőtt Senna, és az első F1-es pont: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország