Hamilton elajándékozta teljes vagyonának egy részét
Lewis Hamilton ismét jótékonykodott, miután kiderült, hogy az elmúlt hónapokban 23 millió eurót adományozott különböző alapítványoknak.

Nem úgy alakul az idei szezon egyelőre a Mercedes számára, ahogyan azt remélték, leginkább Lewis Hamilton szenved a regnáló konstruktőri világbajnok istálló által idénre fejlesztett W13-assal, ugyanakkor a veterán brit nem feledkezett meg az egyik életcéljáról, a jótékonykodásról.
Lewis Hamilton a Forma-1 hétszeres bajnoka, de a Mercedes pilótája a pályán kívül is próbál cselekedni. A brit harcol a rasszizmus ellen, törődik a környezettel, a nagyobb sokszínűség szószólója, és foglalkozik a kisebbségek problémáival. Hamilton állítólag az elmúlt hónapokban 23 millió eurót adományozott jótékonysági célokra.
A The Sunday Times szerint Hamilton többek között olyan alapítványoknak adományozott, amelyek a fiatalok segítésére, az oktatásra és a foglalkoztatásra összpontosítanak. Hamilton nettó vagyonát körülbelül 350 millió euróra becsülik, ami azt jelenti, hogy teljes vagyonának közel hét százalékát adományozta most el.
Ezzel Hamilton az ötödik helyet szerezte meg az Egyesült Királyság legnagyobb jótevőinek listáján. Ő az első sportoló ebben a rangsorban, őt követi Mo Salah, a Liverpool játékosa. Hamilton maga évente mintegy 40 millió dollárt keres. A Mercedes pilótája tehát amúgy is jó anyagi helyzettel rendelkezik, de ettől még a gesztus nem lesz kevésbé nagyszerű. Hamilton tavaly is 20 millió fontot adományozott saját szervezetének, a Mission 44-nek.
A Porsche bemutatta a WEC-sorozatra szánt új autóját:
Webber: Verstappen minden körülmények között képes nyerni
Mansell a hétvégén ült először vissza az 1992-es világbajnok Williamsbe – videó!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.