Hamilton egymaga több mint 630 kört tesztelt Barcelonában

Ennek a listának is az élén a Mercedes versenyzőit találjuk, akik rengeteg kilométert tettek meg a barcelonai tesztsorozat ideje alatt.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W10

Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 mezőnye jelenleg már csak az utólagos elemzésekkel foglalkozik, hiszen legközelebb nem Barcelonában, hanem az Ausztrál Nagydíjon gurulnak pályára az első versenyhétvégén, mely két hét múlva kerül megrendezésre.

Még több F1 hír:

A hu.motorsport.com az elmúlt hetekben több érdekes statisztikát is közölt a tesztekről, melyeknek ideje alatt a csapatoknak összesen 8 napjuk volt arra, hogy felkészüljenek az új szezonra, ami talán nem a várt végeredményt fogja hozni.

Megannyi okunk van a bizakodásra, és idén talán csak az utolsó versenyen dől majd el a bajnoki cím sorsa, ráadásul két csapat között, amire 2012 óta nem volt példa.

A kollektív körözgetések során a Mercedes volt a legaktívabb, így nem meglepő, hogy a TOP-10-es versenyzői listán Hamilton és Bottas neve szerepel a legjobb helyeken. A brit világbajnok címvédő 638 kört abszolvált a katalán ringen, amivel még a finn csapattársát is kényelmesen előzi meg. Bottas 551 köre sem mondható kevésnek, akihez Vettel zárt egészen közel, még 20 körön belül.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 és Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1 W10 és Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Glenn Dunbar / LAT Images

A legjobb ötben még Hülkenberget és Räikkönent találjuk a Renault-val, valamint az Alfa Romeóval. Mindkét oldalon voltak technikai gondok, de végül a franciák és a svájciak is sokat mentek, amik nagyon fontos adatokat jelentettek számukra. A finn „Jégembernek” további 3 kör kellett volna ahhoz, hogy elérje az 500-as határt.

A TOP-10 második fele Albon nevével kezdődik. A Toro Rosso-Honda újonca először csak az év elején ülhetett F1-es autóba, így neki különösen nagy szüksége volt arra, hogy sokat legyen kint a pályán. A thai versenyző egy-két kisebb hibát leszámítva kitűnően végezte a munkáját. Csapattársa, Kvjat éppen hogy csak befért a legaktívabbak közé ezzel a 446 körével.

A két Toro Rosso között találjuk Sainzot a McLarennel, Leclercet a Ferrarival, és Ricciardót a Renault-val. A monacói és az ausztrál a technikai hibák miatt maradt el a csapattársától a körszámot tekintve, míg a spanyol versenyző a több megállás és kimaradás ellenére is 7. lett.

A Red Bull versenyzői közül Verstappen és Gasly sem került be a TOP-10-be.

Hely Versenyző Csapat Körszám
1. Hamilton Mercedes 638
2. Bottas Mercedes 551
3. Vettel Ferrari 534
4. Hülkenberg Renault 509
5. Räikkönen Alfa Romeo 497
6. Albon Toro Rosso 489
7. Sainz McLaren 473
8. Leclerc Ferrari 463
9. Ricciardo Renault 452
10. Kvjat Toro Rosso 446

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Toro Rosso: A középmezőny 6 csapatból áll, a Williams nincs köztük
Következő cikk Mindkettő bordázott, mégis jelentős eltérés van a Ferrari és a Mercedes felnije között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország