Hamilton egy olyan versenyzői szintre került, ami már félelmetes lehet a riválisok számára

George Russell egészen közelről figyelhette meg munka közben az immáron ötszörös világbajnok Lewis Hamiltont a Forma-1-ben.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and George Russell, Williams Racing, in the press conference

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, and George Russell, Williams Racing, in the press conference

Andy Hone / Motorsport Images

Hamiltonhoz hasonlóan Russell is aktuális F2-es (korábban GP2) bajnokként érkezik meg a Forma-1-be, szintén egy legendás brit istállóhoz, ami azonban távolról sem olyan versenyképes, mint a múltban vagy volt a McLaren 2007-ben.

Még több F1 hír:

Azóta több mint 10 esztendő telt el, és Hamilton már ötszörös világbajnokként várhatja az új szezont. A sajtóban azonban időről időre kritikákat kap amiatt, hogy nem mindent rendel alá az F1-nek. Nico Rosberg legutóbb Sebastian Vettellel hasonlította össze az egykori riválisát, akiben nem látja ugyanazt az odaadást a mérnökökkel és a csapattal folytatott munka során, mint a honfitársában.

Russell, aki a Mercedes juniorjaként a kulisszák mögött is megfigyelhette Hamiltont munka közben, másképpen látja ezt.

„Számos különböző felfogás létezik Lewis elkötelezettségéről, amit az év során mutatott. És számos olyan tevékenysége van, amit csinál, aki egyúttal egy extrém tehetséges versenyző is, de amikor kimegy a pályára, akkor a volán mögött ülve mindent képes maximalizálni. Ezzel a csapatot egy csodálatos irányba tolja el, és persze mindenkit motivál.”

 

„Nagyon keményen dolgozott ezen, ami egyfajta frissítő volt számomra, hogy egy olyan srác, mint ő, nemcsak a tehetségére támaszkodik, hanem keményen meg is dolgozik ezért.”

„Úgy vélem, ez olyasvalami, amit valószínűleg továbbfejlesztett magában az öregedési fázisa során. Nem mehetsz ki és támaszkodhatsz kizárólag a sebességedre, mert, ha az autó nem működik ideálisan, akkor képesnek kell lenned arra, hogy a megfelelő irányba told el a csapatot. Meg vagyok győződve arról, hogy ez az, amit az elmúlt években csinált.”

Hamilton Nagy-Britannia legsikeresebb F1-es versenyzője és globális szinten már csak Michael Schumacher előzi meg őt a 7 címével. Russell nagy lehetőségnek tartja azt, hogy Hamiltont ilyen közelről figyelheti meg munka közben.

„Minden területen próbálkozom, mert, ha világbajnok akarok lenni, akkor nemcsak a sebességemre támaszkodhatok vagy koncentrálhatok. Az F1 sokkal többről szól ennél, miközben márkákat képviselsz, és számos szponzorod van, akik segítenek a versenyzésben. Valamit vissza kell adni nekik, amiért segítenek nekünk fejleszteni az autót. Ez jelenti az egész csomagot és Lewis ebben a pillanatban ezt nagyon jól csinálja.”

„Amikor odakint van a pályán , akkor ugyanolyan jól végzi a dolgát, mint azon kívül. Mindenki őt akarja látni és vele beszélni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Da Costa: Már nem vagyok szomorú, amiért végül nem kerültem be az F1-be
Következő cikk Norris megvédte Verstappent a szimulátoros ámokfutása után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország